Súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 34 éves nővel szemben, aki gondatlanságával egy bobpályán okozott balesetet. A bobpályás ütközés miatt egy férfinak eltörött az állkapcsa.

Családi bobozásra indultak

A 34 éves nő a családjával ment el szórakozni tavaly augusztusban egy Balaton-parti szabadidőparkba, ahol a bobpályát is ki akarták próbálni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Veszprémi bobpályán siklottak le

Tilos az ütközés

A balatoni bobpálya területén több tábla is felhívja a vendégek figyelmét, hogy a bobok között legalább 25 méteres követési távolságot kell tartani, de arra is figyelmeztetnek, hogy ha a bobozó előtt valaki lassít, akkor a mögötte haladónak is ugyanúgy lassítania kell. Ezenfelül a pályán szigorúan tilos a másik bobbal ütközni.

Nem figyelt a többiekre

A baleset napján a 34 éves nő többször is lecsúszott a pályán, azonban az utolsó siklásánál nem figyelt a többiekre. Gondatlansága miatt nem vette észre, hogy előtte fékeznek, ő maga nem lassított, és mivel a követési távolságot sem tartotta be, nekiütközött az előtte haladó kocsinak.

Hiába voltak kint a figyelmeztető táblák

Ketten ültek a bobban

Az elöl haladó bobban ketten ültek: hátul az apa és mögötte a lánya. Az ütközés erejétől a hátul ülő férfi feje nekicsapódott a kislánya fejének, amitől a férfi alsó állkapcsa eltörött. A másik utas szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést.

Ez lehet a nő büntetése

Az ügyészség indítványozta, hogy tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben a Veszprémi Járásbíróság döntsön a nő próbára bocsátása mellett.

A napokban egy ittas sofőr balesetezett

Korábban írtunk róla, hogy az árokban kötött ki egy autós Zalacséb közelében. A salomvári férfi az autójával közlekedett a 7411-es számú mellékúton Zalaszentgyörgy felől Zalacséb felé, amikor egy kanyarban elvesztette az irányítást a járműve felett.

Ivott a baleset előtt

A zalaegerszegi rendőrök a nyomozás során kiderítették, hogy az 54 éves férfi ivott a vezetése előtt, sőt a baleset pillanatában is alkoholos befolyásoltság alatt állt. Emiatt a zalaegerszegi rendőrök járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt folytatták az eljárást a férfival szemben, akinek az ügyét meg is küldték az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balatoni bobpálya – Forrás: Ügyészség