A nyári szezon közeledtével és az egyre élénkülő zalai horgásztavak rendezése miatt több helyen is környezetvédelmi, közösségi munkára hívják az embereket. A Tenkevölgye Sporthorgász Egyesület a hétvégén a lendvadedesi víztározót és a belsősárdi bányatavakat hozta rendbe a tagságának segítségével.

Nagy feladat a tavak gondozása

Varró István halőr-tógazda elmondta, nemcsak a tavak partján lévő terület kaszálása vagy a hulladéktárolók ürítése jelent állandó, nehéz feladatot, hanem a hódok által télen kidöntött fák összetakarítása is – írja a Zaol.

Belsősárdon is rendbe tették a tavakat

Hódok nehezítik meg a munkát

„A hódok munkája miatt egy ideje egyre több az uszadékfa, aminek eltávolítása nehezebb feladat” – mondta a tógazda, aki szerint azokhoz a fákhoz, amelyek nem sodródtak ki a partközelbe, azokhoz csónakkal kell bemenni, és onnan szedik ki a hulladékot. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kihívás a horgászoknak is

„A belsősárdi bányatórendszer vadvíz, ez adja különlegességét, ám a horgászokat kihívás elé is állítja, hiszen sok fás, bokros, zsombékos része van, ahol gyakran fennakadnak a horgok” – magyarázta Varró István.

Eddig sem unatkoztak

A halőr azt is elárulta a lapnak, hogy a hétvégi természetvédelmi munkákat megelőzően sem volt idejük pihenni, hiszen nemrégiben fertőtlenítették a vizet, és a tavaszi telepítések is lezajlottak már. A tavak gondozásával egy volt a célja a horgászoknak, hogy a látogatóknak minél szebb és jobb körülményeket varázsoljanak.

Barlahidán is folyt a munka

A helyi horgászegyesület csakugyan a hétvégén pótolta Barlahidán azokat a munkálatokat, amelyeket a rossz időjárás miatt a múlt héten nem tudtak befejezni. Blaskovics Barnabás, a horgászegyesület elnöke elmondta, hogy ők is a fűnyírással kezdték a tó rendbetételét, amihez már használni tudták az egy hete átvett új eszközeiket.

Vannak még munkák

A fűnyírás mellett persze Barlahidán is van még mit csinálni. A horgásztavak körül rendezik a területet, és a télen kidőlt fákat, letört ágakat, gallyakat is össze kell még szedni.

Ez is érdekelhet

Lesznek még ilyen programok

„Évente minimum három alkalommal szervezünk hasonló környezetvédelmi programot, idén ez volt az első, ám ha továbbra is ilyen ütemben nő a fű, mint az elmúlt hetekben, még az is elképzelhető, hogy ennél többször is össze kell hívnunk a tagságot” – mondta az egyesületi elnök. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balaton – Forrás: BudaPestkörnyéke