„A következő egy-két hét kritikus lesz” – közölte Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az RTL Reggeliben. szerinte a Balatonnál könnyen lehet, hogy nem lesz minden kúton benzin.

A kis kutakkal lesz a baj

A magyar stratégiai készlet felszabadításával némileg pótolni tudják a karbantartás miatt kieső üzemanyagot, de Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője szerint ebből a készletből megint csak a nagyok fognak kapni – olvasható az rtl.hu-n.

Túl sok a turista a Balatonnál

Augusztusban a Balatonon szinte biztos, hogy nem lehet majd tankolni, a turisták miatt már most is nagy az üzemanyaghiány. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

El kellene törölni az árstoppot

Az ügyvezető elmondta, hogy számítani lehetett arra, hogy a benzinárstopot korlátozni fogják – ahogy azt Gulyás Gergely be is jelentette – de kiemelte, hogy a szakma legnagyobb része szerint azt teljesen ki kellene vezetni.

A teljes beszélgetés

Veszik, mint a cukrot

Sok benzin fogy

A KSH jelentése szerint az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1429 milliárd forintot ért el júniusban, ennek 45 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 36 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 19 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Íme a számok

A KSH szerint az üzemanyag-kiskereskedelemben 30,0 százalékkal nőtt az értékesítés volumene. Magyarán az emberek veszik a benzin, mint a cukrot, miközben az élelmiszeren és az energián már spórolnak.

Ez a nagy baj

95 millió euró volt a külkereskedelmi mérleg hiánya az egyenleg 166 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. A cserearány 5,7 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 8,6 százalékkal, a dollárral szemben 28,8 százalékkal gyengült.

Címlapkép: olvasónk felvétele.