Térítésmentesen biztosít újabb közterületeket a teraszukat megnyitó vendéglátóhelyeknek Kaposvár – mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP) kaposvári polgármester pénteken. A városvezető leszögezte, hogy a teraszok használatáért nem kell fizetni, és bérleti díj nélkül lehet pakolni asztalokat, székeket a nyíló teraszok mellé.

Ilyen lesz az újranyitás Kaposváron

Szita Károly polgármester a helyi Rádió Mostnak elmondta, hogy a vendéglátó helyeknek nem kell fizetniük a teraszok után, de a kaposvári önkormányzat még azt is lehetővé tette, hogy ugyancsak bérleti díj nélkül asztalokat, székeket helyezzenek ki a kiépített teraszok közelébe. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kaposváron jár a kedvezmény

Be kell jelenteni

„Feltétel viszont a közterülethasználat bejelentése, hiszen fontos, hogy a városban továbbra is rendezett körülmények legyenek” – fogalmazott Szita Károly.

Kedvezmény az év végéig

Szita Károly arról is beszélt, hogy az önkormányzati ingatlanban üzemelő kaposvári vendéglátóhelyek a beltereire jelentős bérletidíj-kedvezményt kaptak. Ezt a döntést a koronavírus miatt hozták meg, és a rendelkezés az év végéig hatályban marad.

Már készülnek

A városvezető azt is elmondta, hogy a kaposvári vendéglátó egységek felkészültek a szombati nyitásra, hozzáláttak a teraszok takarításához, karbantartásához.

Elértük a 3,5 millió beoltottat

Szombaton újra kinyithattak a vendéglátó helyek teraszai, mivel elértük a 3,5 milliomodik oltás beadatását, jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A nyitásnak köszönhetően újra beindulhat az élet a Balatonnál, és a vendégek ismét kiülhetnek elfogyasztani az ételeiket, italaikat a teraszokon.

Ezek a szabályok

Az újraindulással kinyithatnak a teraszok és a kerthelyiségek, amelyek reggel öttől este fél tízig tarthatnak nyitva. A vendégeknek nem kell majd maszkot viselniük, viszont a felszolgálóknak igen. Ezenkívül a kijárási tilalom kezdete este 11 órára módosul.

Rohamra számítanak

Az újranyitás miatt a balatoni vendéglátósok úgy látják, hogy a pihenni vágyók meg fogják rohamozni a tópartot és a teraszokat, főleg, ha egész hétvégén jó lesz az idő. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke már korábban is azt mondta, ha nem fordul esőzésbe az időjárás, akkor hatalmas lesz a tömeg a Balatonnál.

Már várták a nyitást

Kovács László arról is beszélt, hogy a vendéglátósok már nagyon várták az újraindulást, hiszen több mint egy éve be van fagyasztva az egész vendéglátás. Szerinte azok a helyek, ahol felkészültek a nyitásra – takarítottak, felújítottak, feltöltötték a személyzetet stb. – jól el tudnak majd indulni szombaton. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pxhere