Hajnalban riasztották a mentőket a Balaton közelében, hogy segítsenek egy kismamának, akinél beindult a szülés. A mentők egy percet sem tétováztak, és azonnal a nő és a kicsi segítségére siettek.

Beindult a szülés

Tegnap hajnalban kérték a nagyatádi mentők segítségét, miután egy várandós kismamánál hirtelen megindult a szülés. A mentők azonnal cselekedtek, és egy csapat meg is indult a nő lakása felé. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagyatádi mentők segítettek

Kevés volt az idő

Az első mentőautó perceken belül a harmadik gyermekét váró édesanyához sietett, a mentősök pedig az első gyors vizsgálatokat követően úgy ítélték meg, hogy már nem tudtak a nővel kórházba menni. Úgy döntöttek, a szülést ott helyben bonyolítják le, a nő otthonában.

Hamar megszületett

A mentősöknek tényleg nem volt idejük semmire, mert a pici rögvest meg is született. Közben újabb mentőcsapat érkezett segítségül.

Ez történt a kicsivel

A mentők gyors segítségének és helytállásának köszönhetően a kis Virág egészségesen született meg, így őt és az édesanyát is stabil állapotban szállíthatták végül kórházba.

Nemrég horgászt mentettek ki a tóból

Mint megírtuk, egy horgász keveredett a Balaton közepére a hajójával április 24-én, 15 órakor az Alsóörs-Paloznak előtti vízterületen. A bajba jutott férfire a vízirendőrök találtak rá, akik azonnal a segítségére siettek.

Bedöglött a motorja

Amikor a rendőrök odaértek a horgászhoz, a 66 éves alsóörsi lakos elmondta nekik, hogy azért sodródott el, mert a csónakjának az elektromos motorja elromlott, önerőből pedig már nem tudott biztonságosan a partra evezni. A balatonfüredi vízirendőrök megálltak, és nekikezdtek a mentésnek.

Megmentették

A rendőrök a hajójukhoz kötötték a horgász csónakját, majd azzal együtt épségben a csopaki horgászkikötőbe vontatták. A mentés során nem esett senkinek sem baja. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Íme a mentősök teljes bejegyzése a szülésről

Kiemelt kép: Mentőautó – Forrás: Facebook/Országos Mentőszolgálat