50 millió forinttal károsíthatta meg ügyfeleit egy tamási férfi. Maszkokat és kesztyűket kínált nagy tételben, de csak töredékét szállította le. Négy éve már az építőiparban is trükközött.

Nagy tételben ígért maszkokat

A 45 éves férfi 2020 tavaszától szájmaszkokat, gumikesztyűket és egyéb védőeszközöket kínált eladásra, a vételár egy részét előre kérte átutalni. A sértettek átlagban négymillió forintot fizettek, de volt, aki közel harmincmillió forintot utalt át K. Józsefnek.

Hárman verték át az embereket

A bűncselekmény elkövetésében 2020 szeptemberétől két veszprémi társa, a 47 éves P. László és a 49 éves V. József is segítette. A megrendelt egészségügyi termékek egy töredékét szállították a vevőknek, azonban a nagyobb részét nem, így a sértetteknek közel 50 millió forint kárt okoztak. Az elkövetők a kicsalt pénzt felélték.

Volt előzménye a csalásnak

A férfi évekkelezelőtt az építőiparban trükközött. A nyomozók nemmellesleg kiderítették, hogy a 45 éves, Tamásiban élő férfi 2016 óta különböző gazdasági társaságok képviselőjeként építőipari munkákat ígért Balatonfüreden és környékén a sértetteknek.

2016-ban még nagyobb tétben játszott

A megbízatásra a férfi egyenként százezer és tízmillió forint közötti előleget vett át, összesen közel 50 millió forintot. K. József az ígért munkákat nem végezte el, az átvett előleget pedig nem adta vissza a sértetteknek.

Luxusingatlanban kapták el

A balatonfüredi nyomozók K. Józsefet 2020. november 3-án egy veszprémi luxusingatlanban fogták el, két társát pedig 2020. november 18-án a lakóhelyükön.

Csalás lesz a vád

Mindhárom férfi ellen jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.

A három férfi közül egyet elengedtek

A rendőrök előterjesztést tettek K. József és P. László letartóztatására, melyet a bíróság ügyészi indítványra elrendelt. V. József az eljárás során szabadlábon védekezhet.

Ma is csaknem 100-an meghaltak

Meghalt 92 beteg, és újabb 4512 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: tavasz óta 161461-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 3472-re emelkedett, 36 345-en már meggyógyultak.

Mire jók a maszok járvány idején

Az orrot és szájat fedő maszk akadályozza az új típusú koronavírus terjedését, azonban nincs alapjuk azoknak az aggodalmaknak, hogy megnehezítené a légzést – állítják amerikai és kanadai kutatók. A védőmaszk viselése csökkenti a kilégzéssel, beszéddel, nevetéssel, tüsszentéssel, köhögéssel levegőbe juttatott cseppecskék és apró aeroszolok mennyiségét, így akadályozza a vírus terjedését.

A szakmai érvek

“Lehetséges, hogy mozgás közben nagyobbnak tűnik az erőkifejtés, de a maszkviselés annyira kevéssé befolyásolja a légzést, a vérben található oxigént, szén-dioxidot és más élettani jellemzőket, hogy az gyakran ki sem mutatható” – mondta el Susan Hopkins, a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i orvosi karának professzora, a kutatás vezetője.

Címlapképünk a police.hu felvétele