Minden egyes nap imádkoznak a szülei, hogy a horrorbalesetben súlyosan megsérült lányuk felépüljön, ám az orvosok szerint erre jelenleg nincsen esély. Nikolics Ketrin abban az autóban ült, amelyet egy fa szó szerint kettévágott Berhidánál. A 19 éves sofőr meghalt, a kisgyermekes édesanya azóta kómában van.  

Baleset Berhidánál

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, szeptember közepén egy fekete BMW a Veszprém megyei Berhida és Pétfürdő között, a 18-as kilométernél csapódott neki egy fának, méghozzá olyan erővel, hogy az autó az ütközés erejétől kettészakadt.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kettészakadt az autó

Az úton egy dobozos autó előzött egy biciklist, amikor a kocsit vezető 19 éves férfi a dobozost próbálta kielőzni, azonban a manőver közben elvesztette uralmát a járgánya fölött, és kisodródott. Az autó egyik fele a fa mellett a másik fele a szántóföldre csapódott. A kocsiban ketten utaztak egy 21 éves nő és egy 19 éves férfi, a mentők kiérkezésekor a földön fekve találták őket. 

Ebben az autóban utaztak a fiatalok

Forrás: deltahirek.hu

Meghalt a férfi

A 21 éves nőt súlyos koponyasérülésekkel szállították a győri, míg a férfit mellkasi sérülésekkel a székesfehérvári kórházba. A fiatalok életéért rengetegen aggódtak. Sajnos a férfi nem élte túl a balesetet, hiába küzdöttek érte órákig az orvosok.

Imádkoznak érte

Ketrint mentőhelikopterrel vitték a kórházba, eltört a kulcscsontja, egy bordája, egy karja és egy lába, agyérülést is szenvedett. „Minden nap azt mondták, készüljünk fel a legrosszabbra, mert nem biztos, hogy a reggelt megéli, de mi csak imádkoztunk. Egy életmentő műtétet hajtottak végre, miután leállt a veséje, a koponyája alá pedig beültettek egy csövet, ami leszívja a vérömlenyt” – mondta a nő édesapja a Blikknek.

Reflexből nyitogatja a szemét

A fiatal nő édesapja azt mondta, hogy emellett egy kétoldali tüdőgyulladása is lett. „Kétszer ébresztették sikertelenül, nem reagált semmire, ám nemrég váratlanul kinyitotta a szemeit. Az orvosoknak semmire nem reagált, én viszont mintha tudnék vele kommunikálni, de a szakemberek szerint csak reflexből nyitogatja a szemét”.

Több mentőegység is érkezett a baleset helyszínére

Forrás: deltahirek.hu

Lélegeztetőgépen van

Ketrint a múlt héten átszállították a székesfehérvári kórházba, ahol lélegeztetőgépre kötve jelenleg is ápolják. Mozog a szeme, a szája, mosolyog és nyel, de a szakemberek szerint isteni csoda lenne, ha tovább javulna az állapota. A szülei azt szeretnék, hogy az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe kerüljön.

Jött a büntetés

„Még magatehetetlenül, kómában feküdt a lányom, amikor levelet hozott a rendőrségtől a postás. Azt hittük, a baleset körülményeiről állapítottak meg valamit, ám nem ez történt. Alig akartuk elhinni, de a lányomat a történtek után 15 ezer forintra megbüntették, amiért állítólag a baleset idején nem volt becsatolva a biztonsági öve. Tudjuk, hogy a szabályokat be kell tartani, de a lányom az életéért küzd, méltányosságból eltekinthetnének a bírságtól – mondta felháborodva Nikolics László.

Egy kislánya van

A fiatal nő a szüleinél élt Sárkeresztúron másfél éves kislányával, aki egyelőre semmit sem tud arról, hogy az édesanyjával mi történt.  A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: deltahirek.hu