Rabszolgaként tartotta fogva az embereket egy zalai család Pakodon. A nehéz sorsú, megkínzott áldozataikat nemcsak verték, de éheztették is őket, akik közül egy férfi meg is halt.

Kórházba került az egyik áldozat

A kegyetlenségre úgy derült fény, hogy egy gyenge, súlyosan életveszélyes állapotban lévő nő bekerült egy kórházba Zalaegerszegen. Az orvosok megállapították, hogy a nő testén bántalmazásból eredő sérülések találhatóak, ezért riasztották a rendőröket. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pakodon kínozták meg

Elfogták a hétfős családot

A Zala megyei rendőrök gyorsan kivizsgálták az ügyet, és eljutottak egy hétfős pakodi családhoz. A büntetőeljárás során emberkereskedelem miatt kezdett nyomozni a rendőrség, mert kiderült, hogy a család több férfit és nőt is a pakodi házukban tartott fogva, akiket barátság vagy szerelem ígéretével csábítottak magukhoz.

Horrorbódéban éltek

Embertelenül bántak velük

A nyomozóknak hosszadalmas és aprólékos munkával sikerült több évre visszamenőleg felderíteni a bűncselekményeket, és a fogvatartottakról kiderítették, hogy azontúl, hogy mind embertelen körülmények közt voltak fogva tartva a családnál, még dolgozniuk is kellett.

Rabszolgaként dolgoztatták őket

Szinte minden foglyukat megfosztották a személyi szabadságuktól, és ezenfelül éheztették, verték és borzalmas körülmények közt dolgoztatták őket. A szerencsétlenek közül egy férfi 2016 februárban elhunyt.

Elvették a pénzüket

Több foglyukat is hitelfelvételre kényszerítették, a pénzt elvették tőlük, majd azt elköltötték saját magukra. A munkahellyel rendelkező áldozataiktól a fizetésüket lopták el, és ha szökni próbáltak, akkor összeverték őket. 

Elfogták a családot

A beszerzett bizonyítékok alapján a zalai rendőrök 2019 júliusában elfogták a család tagjait, majd emberkereskedelem és más súlyos bűncselekmények miatt kihallgatták őket. A családtagok közül négyen jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt állnak.

Már az ügyészségen az ügy

A nyomozás vizsgálati szakaszát lezárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: Police.hu