Új igazolást jelentett be a Facebook-oldalán a Veszprém megyei másodosztályban szereplő Öskü csapata. A Garboda PV Öskü FC elnöke, Hornyák György azt mondta, az egyik játékosuk jóban van a népszerű műsorvezetővel, ezért jöhetett szóba, hogy leigazolják Istenes Bencét.

Sztárt igazoltak

A Balatontól északra fekvő Öskü egy igazi sztárjátékost szerzett magának, ugyanis sikerült leigazolniuk a televíziós műsorokból és YouTube-csatornájából ismert Istenes Bencét, akiről egyébként csupa jót mondtak. A Veszprém megyei másodosztályban szereplő csapat a Facebook-oldalán jelentette be a nagy hírt – írja a Veol.

Öskühöz igazolt Istenes Bence

Komoly poszton fog játszani

„Nagy szeretettel köszöntjük egyesületünk új igazolását, Istenes Bencét! Új középpályásunknak kívánunk rengeteg győzelmet, boldog pillanatokat, reméljük, már a hétvégén közös sikert ünnepelhetünk az Alsóörs csapata ellen! Hajrá Öskü!!!” – köszöntötte új játékosát az Öskü csapata, amely egyúttal azt is elárulta, hogy az X-Faktor korábbi műsorvezetője a középpályán fogja megmutatni a tudását. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezért igazolták le

A Garboda PV Öskü FC elnöke, Hornyák György elmondta, hogy az egyesület egyik labdarúgója, Hornyák Ádám jóban van az éppen Magyarországon tartózkodó Istenes családjával, és így jöhetett szóba az igazoltatása. A Telex az MLSZ-adatlap alapján azt írja, hogy a KISE, vagyis a Kőbányai Ifjúsági Sportegyesületnél játszott Istenes.

Jól mozog

„Edzett velünk, és azt kell mondjam, hogy jól mozog, ügyes. Az elmúlt években nem játszott nagypályán, de korábban többször is szerepelt különböző csapatokban” – mondta az elnök, aki ehhez azt is hozzátette, hogy Istenes a vasárnapi mérkőzésen lép majd először pályára az ösküi mezben.

Itt vannak az eredményei

Istenes Bence profilja / Forrás: MLSZ

Alsóörs ellen játszanak

Mint kiderült, a csapat vasárnap 17 órakor az Alsóörssel szemben méretteti meg magát, a megye kettő 23. fordulójában. A csapat nem titkolt, hosszú távú célja, hogy felkerüljön a megye egybe.

Folyamatosan fejlődnek

Az Öskü egyébként jelenleg a második helyen áll a tabellában. A focicsapat napról napra fejlődik, de az egyesület az infrastruktúra területén is igyekszik minőségibb megoldásokra törekedni. Ugyanakkor az utánpótlás létszámhiánya miatt egyelőre nem vállalják a magasabb osztályú szereplést.

Hornyák másokat is ismer

Érdekes, hogy Hornyák nemcsak a tévés sztárt ismeri, hanem a felnőttfilmesként ismertté vált, azóta légtornászként tevékenykedő Sáfrány Emesét is, hiszen ő a volt színésznő vőlegénye, és nem mellesleg a hamarosan születendő gyermekének édesapja. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így ünnepelte a csapat az új igazolást

Kiemelt kép: Istenes Bence az Öskühöz igazolt – Forrás: Facebook/Garboda PV ÖSKÜ FC