Site icon Balaton Környéke

„Ez már jóval nagyobb lépték, fel kell nőnünk a feladathoz” – Ördög Nóráék hitelt vettek fel az új kisboltjukhoz

A múlt hétvégén kinyitott Ördög Nóra és Nánási Pál legújabb bisztrója a Balatonnál, ahová most már nyugodtan érkezhetnek a tömegek, ez ugyanis nem fogja zavarni a helyieket úgy, mint az előző kisbolt esetében. A népszerű műsorvezetőnő és fotós férje tavaly nyitották meg az első kisboltjukat Balatonakarattyán, de a hatalmas tömeg, a zaj és az emberekkel érkező autók miatt a helyi lakosok elüldözték Ördög Nóráékat.

Nem jött be elsőre

Mint ismert, Ördög Nóráék tavaly vágtak bele a vendéglátói bizniszbe, és egy kisboltot nyitottak Balatonakarattyán. Az álompár boltja nagy sikert aratott, folyamatosan érkeztek az autóikkal a vendégek, azonban ez nem tetszett az ott élőknek, akiket annyira zavart a hatalmas tömeg, hogy felléptek Nóráék ellen, és valóssággal elüldözték a családi vállalkozást a csendes nyaralóövezetből. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Új helyre költöztek

A házaspár végül úgy döntött, hogy kicsit távolabb, a nyaralótulajdonosoktól messzebb eső területen állítja fel az új kisboltját. „Sok jó visszajelzést kapunk, szombaton a nyitás előtt már sorban álltak, jólesett, hogy ennyien kíváncsiak az új helyre” – mesélte a Blikknek Ördög Nóra.

Az utolsó pillanatban készültek el

Ördög Nóra elmondta, hogy férjével az utolsó pillanatban lettek meg mindennel, az utolsó két hónap igazi hajrá volt. A műsorvezető szerint ugyan hiányzik még néhány bútor, ahogyan a járólapozás vagy a falak burkolása is hátra van még, de emiatt már nem akartak csúszni a nyitással.

Igazi szerelemprojekt

Bár van vendéglátói végzettsége és idegenforgalmi diplomája, Nóra sosem gondolta volna, hogy valaha vendéglátós lesz. nekik ez mindig is egy szerelemprojekt volt, amibe elsősorban nem üzleti szemlélettel vágtak bele.

Nagy vállalás volt

„A tavalyi beruházáshoz képest azonban ez már jóval nagyobb lépték, fel kell nőnünk a feladathoz. Hitelt vettünk fel, és minden időnket, energiánkat és anyagi forrásunkat beletesszük” – mondta Ördög Nóra, aki hozzátette, ez számukra is rizikó, de reméli, az új helyen már nem fognak zavarni senkit.

Imádják a vendégek

Szombaton már szinte telt házzal nyitott az új bisztró, ahol a legtöbben a magyar válogatott Eb-meccsét nézték, de vasárnap is sokan sorba álltak a pultnál. Nóráék minden kedves vevővel beszélgetnek kicsit, és a közös fotózás sem marad el.

Kapnak segítséget

„Szívünk-lelkünk benne van, és nagyon jól esik, hogy a családunk is a részese. A csapatunk tagja Palkó unokatestvére, de besegít az öcsém, Árpi is. Nyáron jön az apósom, a szüleim de még a nagyszüleim is” – mesélte a tévés.

Mostanában dől el a régi kisbolt sorsa

Ördög Nóra azt is elmesélte, hogy a régi kisboltjuk sorsa mostanában dőlhet el: ha a forgalom nagy része átkerül az új helyre, akkor azzal már minden más lesz. „Mi nagyon bízunk benne, hogy egy csendesebb, kisebb tömeget vonzó verzióban tovább tud működni az eredeti üzlet is a környékbeliek megelégedésére” – mondta a műsorvezető.

Megoldható az ingázás

Ördög Nóráék a boltjuk miatt sok időt töltenek a Balatonnál, de a műsorvezető a forgatások miatt gyakran feljár Budapestre. Azt mondta, a műsorvezetés és a vendéglátás tökéletesen megfér egymás mellett: „Legutóbb innen jártam Budapestre a Totem forgatására, abszolút megoldható az ingázás” – mondta. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ördög Nóra és Nánási Pál – Forrás: YouTube

Exit mobile version