Csaknem 200 millió forintos uniós támogatás kell visszafizetnie a keszthelyi önkormányzatnak, amit arra kaptak, hogy felújítsák Életfa Óvoda Kísérleti utcai tagóvodáját, de meghiúsul a projekt.

4 éve kezdték el a munkát

Az óvoda felújítását még Ruzsics Ferenc fideszes polgármester jelentette be 2018-ban, és a keszthelyi önkormányzat meg is bízta a kivitelezéssel az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, hogy több mint egymilliárd forint uniós pénzből újítsa fel az óvodát, a városi strandot és a Reischl sörházat. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Alacsony árért vállalták

Csakhogy egy évvel később, 2019-ben a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) felhívta a városvezetők figyelmét arra, hogy a kft. ügyvezetője és tulajdonosa egy felszámolás alatt álló, hasonló nevű és tevékenységű cégben is érdekelt, emellett a KÉVE irreálisan alacsonynak tartotta a vállalási árat.

Leállították a felújítást

Az önkormányzati testületi ülésen azonban csak a múlt héten döntöttek úgy, hogy a beruházások állapotára és a kivitelezési körülményekre hivatkozva leállítják az óvoda felújítását, ami jelenleg körülbelül 75 százalékon áll – írja a 24.hu.

Beázások vannak az épületen

A szakértői vélemény szerint az épület készültsége csupán a mennyiségi teljesítés alapján 75 százalék körüli, a hibás teljesítések, az ázás okozta károk miatt a készültség igazából 40–45 százalékos.

200 milliót kell visszafizetni

Keszthely nemrég megválasztott fideszes polgármestere azt mondta a lapnak, hogy az óvoda esetében a teljes uniós támogatási összeget, majd’ 200 millió forintot kell visszafizetni, ebből 33 millió van még a számlán.

Perelni fognak

Manninger Jenő arról is beszélt, hogy a projekt építésében és műszaki lebonyolításában résztvevőket perelni fogják anyagi kártérítésért. A készülő óvodát az építésügyi szakvélemény szerint vissza kell bontani, és további vizsgálatok alapján dönthetik el, hogy a még felhasználható anyagokból érdemes-e egy kisebb óvodát vagy valamilyen más épületet felépíteni. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Életfa Óvoda Kísérleti utcai tagóvodájának épülete – Forrás: keszthely.hu