Site icon Balaton Környéke

Éjfél után is kint lehetnek a pecások: ezt a szabályt viszont be kell tartani hozzá

Éjszaka és a nap többi időszakában is lehet horgászni a Balatonnál, amennyiben a pecásnak van védettségi igazolványa. Az enyhítést a Magyar Országos Horgász Szövetség kérése alapján hozta meg a kormány.

Igazolvánnyal éjfél után is lehet

Bármikor horgászhatnak a halvadászok, amennyiben maguknál tartják a horgászat és a hazaút során a horgászjegyük mellett a védettségi és a személyazonosításra alkalmas okmányukat. A már a Magyar Közlönyben is megjelent szabály azért is kedvez a pecásoknak, mert megkezdődött a ragadozó szezon, sőt a múlt héten a Fonyódi ároknál és Keszthelynél is csukák kerültek a tóba – írja a Zaol.

Fonyódnál volt haltelepítés

Múlt héten engedték a vízbe a halakat

„Keddtől csütörtökig zajlott a telepítés a Balatonon és vízgyűjtő rendszerén” – mondta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több százezer halat engedtek a Balatonba

Nagy Gábor azt is elmondta, hogy a Fonyódi ároknál, a Nyugati-övcsatorna halrácsánál, a Balaton középső medencéjének északi partján, Keszthelyen és Hévízen is engedtek csukákat a vízbe. A három nap alatt összesen 289 ezer csukát engedtek a Balatonba, míg 64 ezret a Kis-Balatonba. Ezzel az eredménnyel a halgazdálkodási cég bőven túlteljesítette a 250 ezer példányos kötelezettségét. A haltelepítésben a horgászok is segédkeztek. ÉLETET MENTETTEK: Igazi hősök: idős horgászt és szörfösöket mentettek a vízirendőrök a II. fokú viharjelzés alatt

Buzsákról érkeztek a halak

„Az előnevelt csukák 3-4 centiméteresek, a buzsáki tógazdaságból származnak. Annak, hogy ilyen kis méretben tettük ki őket, az az oka, hogy ebben a korban válnak ragadozóvá az eddig planktont evő halak. Ha nem tennénk ki őket, akkor egymást megennék a tógazdaságban” – magyarázta a szakember. EZ IS ÉRDEKELHET: Elkezdődött a viharjelzés szezonja, mutatjuk mit lehet és mit tilos viharjelzés idején csinálni

Elindult a ragadozó szezon

Nagy Gábor arról is beszélt, hogy május elsejétől megkezdődött a ragadozó szezon a Balatonnál, vagyis innentől kezdve a kősüllő kivételével minden ragadozóhalra lehet vadászni. A süllőkre vonatkozó tilalom június végéig marad fenn. EZT IS OLVASD EL: Szombattól már a magasból is megcsodálhatjuk a Balatont: indul a keszthelyi óriáskerék

Meg kellett hosszabbítani a süllőtilalmat

A halgazdálkodási cégnek több horgász is jelezte az utóbbi időben, hogy az időjárás alakulása és a süllőívás elhúzódása miatt érdemes lenne meghosszabbítani a süllő tilalmi idejét. Ezt meg is tette a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Vízidrónok is segítik a pecázást

Mint megírtuk, egy speciális készülék mutatkozott be a Balatonnál, ugyanis az Időkep.hu egy távolról irányítható kis szerkezetet bocsátott a vízre, amellyel képesek lesznek időjárási méréseket végezni a legnagyobb viharok idején is. A vízidrón hajóként úszkál a vízen, kikerüli a fürdőzőket és a nagyobb hajókat is, miközben meteorológiai adatokat küld a központnak.

Horgászok is örülnek

Az apró szerkezetnek ugyanakkor nemcsak a meteorológusok, hanem a horgászok is örülhetnek, mivel az okostelefonaikon értesülhetnek azokról a viharokról is, amelyek a tó másik végében vannak. “Ez jó dolog, hogy tudom a Balatonról, hogy mi van. Ha napsütés van Balatonfenyvesen, de Révfülöpön nem süt a nap, akkor természetesen Balatonfenyvesre jövök, ahol napsütés van” – magyarázta egy horgász, aki dicsérte a vízidrón ötletét. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balatoni horgász – Forrás: Pixabay

Exit mobile version