Az 50 méteres óriáskerék legtetejéről nemcsak a magyar tenger nyugati medencéje, hanem az egész hegyes-dombos Felvidék látványa elénk tárul. Az ország egyik legnagyobb óriáskerekének a hírét maga a polgármester harangozta be pár héttel ezelőtt, az óriáskereket pedig el is indítják a hétvégén.

Forog az óriáskerék

Május 1-jén, 14 órától elindítják Keszthelyen az ország egyik legnagyobb óriáskerekét, amelyen egyszerre akár 180 fő is utazhat. Az óriáskereket a keszthelyi móló és a város egyik ikonikus épülete, a Balaton Szálló közé helyezték el – írja a Csodalatosbalaton.

Keszthelyen indul el az óriáskerék

Minden nap üzemel

A keszthelyi óriáskerék a helyiek és a látogatók legnagyobb örömére a hét minden egyes napján üzemel. Hétfőtől péntekig 14 és 20 óra, szombaton 11 és 22 óra, míg vasárnap 11 és 20 óra között lehet rá felszállni. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Már tavaly kipróbálták

Keszthelyen senkinek sem lesz újdonság a nagy építmény látványa, hiszen tavaly már felállították egyszer az óriáskereket, és mivel 2020-ban is nagy sikert aratott, ezért idén is felhúzták a körbeforgó kereket.

Jók voltak a visszajelzések

“A tavalyi év nagy sikerének köszönhetően és a pozitív lakossági visszajelzések alapján idén is felállításra kerül a Balaton-parton az ország egyik legnagyobb óriáskereke” – írta korábban Nagy Bálint, Keszthely polgármestere a közösségi oldalán.

Ennyibe kerül majd

  • Felnőtt jegy: 2000 Ft.
  • Gyerek: 1500 Ft. (3-14 éves korig)
  • Családi jegy: 7000 Ft. (2 felnőtt és 3 gyermek)
  • Négy felnőtt esetén csoportos jegy váltható, amely 7000 forintba kerül.
  • Kedvezményes jegy: 1500 Ft. (diák 14 éves kortól, nyugdíjas 65 éves kortól)
  • Keszthelyi lakosok 10% kedvezményt kapnak a jegyárból lakcímkártya felmutatásával.
  • 3 éves kor alatt a kerék használata ingyenes, de csak szülői felügyelettel vehető igénybe.
  • A megváltott jegyek 3 körre érvényesek, ennek időtartama az utasok létszámától függ.

Ezekre is figyeljünk

Az óriáskereket 14 évnél fiatalabb gyermekek csak szülői felügyelet mellett vehetik igénybe: egy gyermek felszállása esetében kabinonként egy felnőtt kísérő szükséges. A megváltott jegy csak a vásárlás napján érvényes, később nem vehető igénybe, és nem is váltható vissza. Fizetni készpénzzel és bankkártyával is lehet.

Fontos

Arra is érdemes figyelni, hogy az óriáskerék nem akadálymentesített, de a működtetők segítenek a be- és kiszállásban. Fizikai betegségben szenvedők, magas vérnyomással rendelkezők, légzészavar, szívpanaszokkal küzdők, idegrendszeri, nyaki és hát problémákkal küzdők, állapotos nők az óriáskereket kizárólag csak saját felelősségükre használhatják. A nyitvatartási idő változásának jogát az üzemeltető fenntartja, azt az időjárás (viharos szél) is befolyásolhatja. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így tudósított a helyszínről a polgármester

Kiemelt kép: Keszthelyi óriáskerék – Forrás: Facebook/Nagy Bálint