Január 1-jétől jelentősen drágulhat Veszprém tömegközlekedése. Van olyan jegy, a napijegy, amely 52 százalékkal. A tervek szerint ez csak 2-4 százalékos utasvesztést jelent majd.

Csütörtök óta találgat a város

A város polgármestere csütörtökön beszélt arról, hogy az önkormányzat cégénél, a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft.-nél áremelést terveznek.

Drasztikus áremelés

Az indítványban az szerepelt, hogy a normál menetjegyek és a kedvezményes bérletek esetében mintegy 30 százalékos lesz az emelés, de egyes jegytípusoknál 50 százalékkal magasabb is lehet az új jegyár.

A polgármester dönthetett

Az emelésről szóló határozatot az ellenzék elvetette, de mivel vészhelyzeti közgyűlés volt, és jelenleg különleges jogosítványai vannak a polgálmestereknek, Porga Gyula azt elfogadta – számol be a 24.hu.

Az ellenzék nem kap levegőt

Hartmann Ferenc ellenzéki frakcióvezető szerint az áremelkedés hatására prognosztizált 2-4 százalékos utasvesztés túl optimistának tűnik. Arról is írt Facebook-oldalán, hogy a városi közlekedési cég létrehozásakor az eredeti cél az volt, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi szolgáltatást, amivel hozzájárulhatnak a város környezeti állapotának javításához.

Élesen fogalmaznak, íme a jegyárak

Az ellenzéki helyi koalíció eszement díjemelésnek nevezte a lépét. Egy független képviselő is aggodalmát fejezte ki az áremeléssel kapcsolatban. Egy jegy ezentúl 330 forintba kerülne, a napijegy 1500-ba. A havi bérlet 7450 forintba.

A polgármester a járványt is említi

A Covid-19 járvány súlyosan átrendezte az életünket. Ezért kellett igazítanunk már eddig is az együttélés számtalan szabályán. Ezért hordunk maszkot, ezért csökkentjük radikálisan a kontaktjaink számát, és ezért dolgoznak, tanulnak sokan úgy, hogy nem mozdulnak ki otthonaikból” – kezdődik Porga Gyula közleménye, amelyben a V-Busz jegyárainak emelését indokolja.

Bezzeg másutt

A közleményből tovább is idéz a vehir.hu. Eszerint a járvány időszakában 34 szazalékkal csökkent jegyárbevétel. Így ki kell lépnünk abból a kényelmes helyzetből, amelyet – országos összehasonlításban – az alacsony áraink jelentettek. Nem tarthatóak a 250 forintos vonaljegyek, miközben Budapesten, Pécsett, Miskolcon, Szegeden vagy Debrecenben élők ugyanezért a szolgáltatásért már eddig is 330-350 Ft-ot fizettek – áll a dokumentumban.

A saját közlekedési társaság lehet a háttérben

A polgármester úgy látja, hogy a szolgáltatás színvonala jelentősen nőtt 2019-ben, amikor megérkeztek az új buszok és elindult a V-busz, ám a jegyárak a 2013-as szinten maradtak azóta is. Mindeközben a cég vezetésének leváltását is követeli az ellenzék. A buszok menetrendjét ide kattintva találja meg.

Nincs kapkodás

Nem kapkodtunk, nem menet közben, kiszámíthatatlanul rántottunk egyet a kormányon. Az év végéhez érve tekintettük át a teendőket, és egy hónnappal az áremelkedés előtt tesszük most közzé az új árszabás tervezetet, kérve a veszprémiek megértését – érvelt még Porga Gyula.