Összehangolt akció keretén belül Kaposváron és környékén végeztek ellenőrzést a Somogy megyei rendőrök. Az egyenruhások civil autókkal szűrték ki a forgalomból az olykor életveszélyesen közlekedő sofőröket, akikkel szemben összesen 41 alkalommal intézkedtek, az akcióról készült videót a cikk alján nézheted meg.

Somogyban akcióztak

A Somogy megyei közlekedésrendészeti szakemberek március 30-án Kaposváron és a város közelében ellenőrizték a forgalmat, hogy az utakat biztonságosabbá tegyék. Az eredmény elkeserítő, ugyanis összesen 41 szabálytalankodóval szemben kellett fellépniük. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kaposváron akcióztak

Ezért ellenőriztek

Az összehangolt akcióra azért is volt szükség a rendőrség részéről, mert a hatóság ezzel szerette volna kiszűrni a forgalomból azokat az autósokat, akik veszélyeztetik a többi közlekedő épségét. Az ellenőrzést egyébként öt civil autóval és három járőrautóval végezték.

41 szabálytalanság

A Somogy megyei rendőröknek úgy sikerült összehozniuk a 41 esetet, hogy az ellenőrzés során megállították azokat az autósokat, akik nem tartották be az elsőbbségi szabályokat vagy a tilos jelzésen áthaladtak, de azokkal szemben is intézkedtek, akik nem használták a biztonsági övet vagy a gyermekbiztonsági rendszerüket.

Lesznek még ellenőrzések

A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság ígérete szerint az egyenruhások folytatni fogják az ellenőrzéseket, akár civil autóval, vagy anélkül. Továbbá felhívják a figyelmet, hogy minden közlekedő tartsa be a szabályokat, és ne sodorjanak veszélybe a szabálytalanságaikkal más utasokat.

Bereczki Zoltánék baleseteztek

Amint arról a BudaPestkörnyéke.hu hírportál is beszámolt, M7-es autópályán, a Balaton felé vezető oldalon. balesetet szenvedett Bereczki Zoltán és a felesége. Az autópályán négy autó csúszott egymásba, az egyik autó pedig épp a színészé volt.

Mentőhelikopter érkezett

A baleset helyszínére mentőhelikopter is érkezett, amellyel kórházba szállították kivizsgálás céljából a híresség várandós feleségét. Bereczki Zoltánnak nem esett bántódása a balesetben.

Jól vannak

A szerencsétlenség után Bereczki az Instagram-oldalán adott hírt arról, hogy mind a ketten jól vannak, és egyikük sem sérült meg. „Ne aggódjatok! Már úton vagyunk hazafelé!” – írta a bejegyzésében. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mutatjuk a civil autós ellenőrzést

Kiemelt kép: Részlet a rendőrségi videóból