Site icon Balaton Környéke

Befogadnák a Balaton Soundot: ezeken a helyeken tárt karokkal várnák az elárvult fesztivált

A járványhelyzet miatt idén kénytelen volt elhalasztani a hatalmas balatoni zenés fesztivált Zamárdi városvezetése, azonban ennek kapcsán hamar felmerült a kérdés, hogy van-e olyan másik balatoni település, amelyik viszont befogadná a Balaton Soundot. A kérdés elől többen is elzárkóztak, de akadt több olyan Balaton-parti város is, amelyik viszont szívesen átvenné Zamárditól a rendezés lehetőségét.

Elfáradt Zamárdi

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere már korábban is azt mondta, hogy a tömegeket fogadó gigafesztivált kivezetnék a városból. Mostanra erről döntés született a képviselő-testületben, mivel a város elfáradt a rengeteg embert vonzó fesztiválban, az erős járványügyi számok miatt pedig végül el is halasztották a rendezvénytírja a Sonline.hu.

Nem lesz idén Sound Zamárdiban

Máshol rendeznék meg

Zamárdi annak ellenére döntött a halasztás mellett, hogy a fesztivál kiváló bevételi forrást jelent a városnak: a bulizni vágyók mindig is rengeteg pénzt költöttek a helyen. A jövedelmező turisztikai beruházás viszont felkeltette a tópart környéki városok figyelmét, és több településvezető is belengette, hogy náluk akár meg is lehetne rendezni a fesztivált. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Boglár tapasztalt a rendezvényszervezésben

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere arról beszélt a híroldalnak, hogy a városukban már évtizedek óta rendeznek több tízezer fős eseményeket, így a Balaton Soundot is meg tudnák szervezni. „Az augusztus 20-i rendezvényünk is mindig több tízezres. Boglárnak nem idegenek az ilyen fesztiválok, harminc év tapasztalatunk van benne” – magyarázta a polgármester. EZT IS OLVASD EL: Idén még számolnak a zamárdi Balaton Sounddal, de utána nem kér a település az ilyen bulikból

Át kell gondolni

Mondanivalóját kiegészítette azzal, hogy tárgyalni hajlandó lenne, azonban jól át kell gondolniuk a szervezést a part menti milliárdos fejlesztések miatt. Arról besszélt, hogy a fejlesztéseik miatt meg kell fontolniuk, hogy beengednek-e egy ekkora fesztivált a területre. Hozzátette, emiatt lesz fizetős az augusztus 20-i Boglári Szüreti Fesztivál is, azonban az új bevételi források természetesen érdeklik a városvezetést.

Lesz-e idén Balaton Sound?

Szemes is bevállalná

Mivel a Balaton Sound tényleg egy nagyon jó bevételi lehetőség, ezért a rendezési lehetőségen Balatonszemes polgármestere, Németh Kornélné is elgondolkodott. „Hely van nálunk” – mondta a polgármester, ezt kiegészítve azzal, hogy csak a szemesiek megkérdezésével hozna meg egy ilyen komoly döntést. EZ IS ÉRDEKELHET: Elmarad a VOLT és a Sound, de lesz idén is fesztiválszezon a Balatonnál – Mutatjuk a programokat

Siófokon tárgyalnának

Balaton egyik legfelkapottabb üdülővárosa sem zárkózna el a rendezéstől, a lap megkeresésére Lengyel Róbert polgármester azt mondta: eddig még nem kereste meg őket a fesztiválszervező cég, de ha ez megtörténne, akkor tárgyalna a testülettel, és az alapján döntenének. EZT SE HAGYD KI: A balatoni fesztiválok guruja készül a nyárra

Itt biztos nem lesz

Annyi biztos, hogy Fonyódon nem fogják megrendezni a Balaton Soundot, mert a Somogy megyei városban már vannak sikeres fesztiválok, úgymint például a Kolbászfesztivál, a RockBalaton vagy a RetroBalaton. „Már volt nálunk két hasonló nagyságrendű rendezvény korábban, nem szeretnénk újabbat” – mondta Hidvégi József polgármester, aki azt is kiemelte, hogy Fonyód alapvetően egy gyerekcentrikus, nyugodt, békés város, és szeretnék, ha ez így is maradna. KAPCSOLÓDÓ: Felépült Zamárdiban a Balaton Szíve

Balatonlelle is tiltakozik

Hasonló a helyzet Balatonlellén is, ahol a polgármester, Kenéz István egész egyszerűen még a rendezés gondolatától is irtózik. Szerinte a fesztivál még több kárt okozna, mint hasznot, mert a bulizó tömeg távozása után balkáni állapotok uralkodnának a településen, ami miatt a helyiek még az otthonukból is elmenekülnének. Hozzátette, Balatonlellén a tóparti terület sem akkora, hogy ott kényelmesen el tudnának férni a látogatók.

Balatonvilágoson óvatosak

Takács Károly, Balatonvilágos polgármestere a lehetséges rendezéssel kapcsolatban azt mondta, hogy nem zárkóznának el a szervezéstől, de szerinte csak megfelelő biztonsági óvintézkedésekkel lehetne megrendezni a fesztivált. Megjegyezte, hogy ehhez egyeztetni kellene a Club Aliga üzemeltetőivel is, mivel egyedül ott van akkora terület, ahol meg lehetne rendezni a Balaton Soundot. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Részlet a videóból

Exit mobile version