A buszvezetők védelme érdekében kivezették az első ajtós felszállást a távolsági buszokon, így már jegyet sem lehet vásárolni a sofőröktől. A problémás jegyváltás gondot okozhat a kistelepülésekről utazóknak, de most a bliccelés felett szemet hunynak az ellenőrök, ha elég alapos az utas indoklása.

Nincs első ajtó

Már csak a középső ajtókat nyitják ki a felszálló utasoknak a távolsági buszokon a sofőrök védelme miatt. Egy kaposvári buszsofőr szerint azonban mindenkinek sikerült megértenie a változtatás célját, és ezért mindenki be is tartja az új szabályt – írja a Sonline.hu.

Kaposváron betartják az új szabályt

Figyelnek a biztonságra

“Az is felmutatja a jegyét vagy bérletét, aki a középső ajtónál száll fel” – mondta egy bonnyapusztai utas a lapnak, de hozzátette, hogy kevesen utaznak jeggyel, mert a legtöbben idősek. “Én is nyugdíjas vagyok, vagyis ingyen utazom” – mondta. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Problémák adódhatnak a jegyleolvasással

Egy másik utas arról beszélt a lapnak, hogy problémák lehetnek a jegyek érvényesítésénél. “Úgy tudom, hogy QR-kód van a buszokon, de akinek nincs okostelefonja, nem tudja leolvasni és aktiválni a jegyet” – magyarázta, ezt kiegészítve azzal, hogy azt se tudja, mi van azokkal, akik csak wifit használnak, s nem pedig korlátlan mobilnetet.

Az egészségünket óvják

A Volánbusz Zrt. kommunikációs igazgatósága azt közölte, hogy a buszon történő jegyvásárlást azért is függesztették fel, mert ezzel szeretnék védeni a buszsofőröket és az utasokat a fertőzéstől. Emellett nem az a céljuk, hogy kizárják az utasokat a közlekedésből, hanem hogy mindenkinek biztosítsák a munkába járás feltételeit, illetve az üzletek és intézmények megközelíthetőségét. 

Ez lesz a bliccelőkkel

A közlekedési társaság jelen helyzetben a bliccelőkkel szemben is jóval engedékenyebb: azok, akik nem rendelkeznek érvényes menetjeggyel, március 29-től az ellenőrzések során pótdíj megfizetése nélkül is megválthatják a jegyüket utazás közben. Ez a lehetőség természetesen csak a fedélzeti jegykiadás ideiglenes felfüggesztésének ideje alatt lesz érvényben.

Új vásárlási csatornákat is bevezetnek

A Volánbusz azt is kiemelte, hogy folyamatosan dolgoznak új jegyvásárlási csatornák bevonásán, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is mindenki kényelmesen és gyorsan megvásárolhassa a menetjegyét. Felhívták a figyelmet, hogy a munkába járóknak a bérletvásárlás a legjobb megoldás.

Tovább érvényesek

Fontos változás az is, hogy a márciusi helyközi bérletek a megszokottnál tovább, április 7-ig, éjfélig érvényesek. Ezenfelül azoktól az utasoktól, akik nem munkába járásra használják a buszaikat, azt kérték, hogy elővételben vegyék meg a jegyeiket.

Itt is lehet jegyet vásárolni

A jegyvásárlást segíti az is, hogy Somogy megyében az autóbusz-állomásokon, a szolgáltató partnereinél és a MÁV-START pénztáraiban is lehet jegyet, illetve bérletet vásárolni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Volánbusz – Forrás: Facebook/Volánbusz