Kifogásolja Siófok polgármestere, hogy nem tudnak elegendő varjúfészket eltávolítani. Lengyel Róbert szerint a kisebb énekesmadarak káráa védik a nagyobb testű madarakat.

Harcban a védett mafarakkal

A szokásos harcunkat ismét vívjuk az „agyon védett” varjakkal – írja Facebook-oldalán Siódok polgármester.

Leszedni a fészkeket

Lengyel Róbert úgy fogalmaz: megint az illetékes hatósághoz folyamodtunk, hogy még a tavaszi tojásrakás előtt a már meglévő fészkeket leszedhessük a város fáiról. Sajnos a helyzet még rosszabb lesz, mint az előző években, mert most még annyi fészek leszedéséhez sem járulnak hozzá, mint korábban.

Amihez nem nyúlhatnak hozzá

Lesz jó néhány, amelyekhez ezúttal már nem nyúlhatunk. Van ahol egymás mellett lévő 3 „fészkes” fa közül 2-ről le lehet verni, 1-ről meg nem.

Azt, hogy hivatalosan mi a véleményem, megtartom magamnak

Mint magán-, és vadász ember azt mondom, hogy van már itt épp elég varjú ahhoz, hogy a kisebb énekesmadarak fészkeit évről-évre kifosszák, a szemetünket szétkaparják, a kiskertek palántáit kicsipkedjék, az apró nyulat, fácánt összekapkodják, nem utolsó sorban pedig a fák tetejéről hangosan károgva, a helyeikre és a vendégekre a szó szoros értelmében, nagy ívben tojjanak – írja a civilben vadászó poltikus.

Túlnépesedés

Legyen varjú is, meg van a helye az élővilágban, de azt gondolom, Siófokon már túlnépesedtek és az emberek többségének ebből, nem pedig a puszta jelenlétükből van elege – fejezi be posztját Lengyel Róbert.

Már 6 évvel ezelőtt is harcolt a hatóságokkal

Lengyel Róbert 6 évvel ezelőtt is a hatóságokhoz fordult a gyérítés kérdésében, akkor is elutasítást kapott. A természetvédelemmel indokolták a döntést.

A madártani egyesület így ír a madárról

Hazai állománya a korábbi évtizedek vadászata és élőhelyeinek beszűkülése miatt nagyon lecsökkent. Az állomány jelentős része lakott területekre települt. Itt nem kell tartaniuk a vadászattól és könnyen jutnak táplálékhoz is a parkok gyepén és a szeméttelepeken.

Szinte mindent megeszik

Nem válogatós, növényi és állati eredetű táplálékot, magvakat, rovarokat, apróbb rágcsálókat, sáskákat, gyíkokat, puhatestűeket, madárfiókákat és dögöt egyaránt fogyaszt. A hazai populáció állandó, egész évben költőhelyén marad, de északról jelentős állomány érkezik a Kárpát-medencébe telelni.

Arany János verse, a Vörös Rébék

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült –
Tollászkodni, már mint varju,
Egy jegenyefára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

További siófoki hírekért kattints ide!

Címlapképünk: MTI/Varga György