A várható kedvezőtlen időjárás miatt 9-ről 11 órára halasztották az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtját.

Erős szél

A versenyvezető és a versenykoordinációs központ intézkedésének oka az, hogy az erős szélben a rajthoz este, éjszaka és hajnalban érkező hajók biztonságos kikötése – a kikötői infrastruktúrák szűkössége miatt – nem biztosítható optimálisan. A halasztást a versenyutasítás és a versenykiírás lehetővé teszi – tették hozzá.A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Óvatosság

A verseny honlapján korábban közzétett előrejelzésben arról adtak tájékoztatást, hogy a Kékszalag első napján előreláthatólag erős szél alakulhat ki. Ezért minden versenyzőtől azt kérik, fokozott óvatossággal hajózzon a verseny ideje alatt és ne vállaljok felesleges kockázatot.

Ilyen lesz az idő

Az Országos Meteorológia Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának előrejelzése szerint csütörtökön egy elvonuló frontrendszer mögött megélénkülő, napközben többfelé megerősödő északnyugati szél várható – írja az Origo.

Nem kis szél lesz

Kiemelték: a verseny kezdetén fokozatosan megélénkül az északnyugati szél, amelyet elsősorban a déli, kora délutáni órákban erős – 45-50 km/órás – széllökések kísérhetnek. Délutántól mérséklődik a szél, de az élénk északias alapáramlás estig várhatóan fennmarad.

Felhők is lesznek

Eleinte erősen, majd változóan felhős lesz az ég, napközben egy-egy zápor kialakulhat. Éjszakára gyengül a szél, de az északias alapáramlás várhatóan a legtöbb helyen erősebb marad, mint a tavi cirkuláció módosító hatása – áll a honlapon közzétett előrejelzésben.

Sokan indulnak

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: 600 körüli nevezést várnak a versenyre. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

Nem rövid út

A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

Rekordév

Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet – saját 2014-es rekordját megdöntve – 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.

Itt halad

A Magyar Vitorlás Szövetség által kiírt gyorsasági verseny hagyományos útvonala: Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred. A megtett távolság hossza légvonalban: 155 km. A távot motorhasználat és kikötés nélkül, 48 óra alatt kell teljesíteni. Egy ágyúlövés jelére a rajt Balatonfüreden reggel kilenckor van, majd a verseny a tó keleti medencéjében egy nagy körrel folytatódik az első pályajelnél bójakerüléssel Balatonkenesénél, majd Siófoknál is, onnan a tihanyi-szoroson át Keszthelyig navigálnak a kormányosok, aztán visszafordulnak a hajók és elvitorláznak a balatonfüredi befutóig, ahol a célvonalat a balatonfüredi kikötő előtt tűzik ki a hajózóknak.

Innen ered a név

Valaha a tengerek leggyorsabb vitorlás hajója viselhette árbocán a kék színű szalagot (az Atlanti óceánon leggyorsabban átkelő hajók a Kék szalag címet nyerték el), a balatoni sportvitorlások ezt a tradíciót átvéve versenyeznek a díjért, minden évben a Balatont körbehajózva. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kék szalag