Site icon Balaton Környéke

Összefogtak a korábbi zárkatársak, és életveszélyes zsarolásba kezdtek a Balaton közelében

Súlyos fenyegetéssel folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 30 és 31 éves kaposvári férfiakkal szemben, akik azért szövetkeztek, hogy a fiatalabb elkövető főbérlőjétől zsarolással pénzt szerezzenek. A tettesek korábban zárkatársak voltak a börtönben, az idős szállásadót pedig életveszélyesen megfenyegették.

Együtt ülték büntetésüket

Az elkövetők tavaly tavasszal voltak cellatársak a börtönben. Szabadulásuk után a fiatalabb férfi azzal kereste meg a társát, hogy könnyedén pénzt szerezhetnének az idős, hiszékeny főbérlőjétől. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Segített neki a cimborája

Ezt követően az idősebb elkövető 2020 májusában a zárkatársától kapott információk alapján felkereste a főbérlőt, akinek előadta, hogy az egyik korábbi albérlője nevében jár el. Azt mondta, hogy kéri tőle a korábban kifizetett kaució visszafizetését, azonban a főbérlő válaszul okirattal igazolta, hogy ez már korábban megtörtént.

Következett a fenyegetés

Miután a férfi látta, hogy a főbérlőt nem lehet átverni, ezért életveszélyesen megfenyegette, mire az idős, kiszolgáltatott szállásadó félelmében átadott neki 79.000 forintot. Az elkövető megosztotta a pénzt a volt cellatársával.

Vérszemet kaptak

A fenyegetőzők ezután újabb követelést találtak ki: az idősebb tettes az előző fenyegetésre rá egy nappal újra felkereste a főbérlőt, akitől azért követelt pénzt, mert azt mondta, hogy az egyik korábbi albérlő ott hagyta a nagy értékű, 300 ezer forintos laptopját, ami kéne neki vissza.

Nem sikerült átverniük

Az újabb fenyegetéssel azonban nem lehetett megtéveszteniük az áldozatot, ezért a férfi ismét veréssel fenyegette meg a főbérlőt, majd erre ráerősítve a társa felajánlotta, hogy elkíséri a bankba levenni a követelt pénzt.

Érezte a banki alkalmazott, hogy valami nincs rendben

A pénzfelvétel során a banki alkalmazott észlelte, hogy a férfi a tőle nem szokványos módon újból nagyobb összegű készpénzt akar felvenni a számlájáról. Ezen kívül látta rajta a félelmet és a zavarodottságot is, ezért riasztotta a kaposvári rendőröket.

Mehetnek vissza a börtönbe

A volt cellatársakkal szemben az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. Az idősebb elkövető jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll, a fiatalabb társa pedig különös visszaesőnek minősül.

Ez is érdekelhet

Kaposváron dönthetnek róluk

Az ügyben valószínűsíthetően a Kaposvári Járásbíróság döntést hozni. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik

Exit mobile version