Idén már három észak-balatoni településen: Lovason, Alsóörsön és Csopakon péntektől augusztus 21-ig a Garten Balaton Kortárs Művészeti Hetek, együttműködésben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekttel. Szintén a Balatonhoz költözött az idén tízéves Margó Irodalmi Fesztivál.

Négy helyszínen

A három hetes fesztivál ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér. További friss hírek a Balaton partjáról ide kattintva.

Irány Lovas

Lovason a Nagy Gyula Galéria kiállítótere ad otthont a Garten Balaton művészeti vásárnak, ahol a Határaink hívószóra 100 kortárs képzőművésztől a kurátorok mintegy 300 művet válogattak és állítanak ki. A galéria kerthelyiségében állítják fel a társművészeti programokat befogadó színpadot, valamint itt vetítik esténként a Garten Kertmozi képzőművészeti témájú filmjeit is.

Szabadtéri kiállítás

Szintén Lovason, a Márffy-ház pajtája és kertje lesz a Zalaszentgróti művésztelep szobrászainak műveiből rendezett, szabadtéri kiállítás helyszíne, és itt lesz látható Kása Béla fotóiból készült szabadtéri kiállítás is, amely a hazai cigányság kultúráját ábrázolja. A lovasi Szőlőhegyen Koronczi Endre land-art installációja készül el, melynek főszereplője a szél és az általa táncoltatott nylonzacskók mozgása.

Felsőörs különleges hely

Felsőörsön Fotóudvar néven új helyszínnel bővül az eseménysorozat, ahol a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal kialakított együttműködésnek köszönhetően.

Csopakon nem csak a bor

Csopakon a ZM&G galéria ad helyet Robitz Anikó Fény és felület című kiállításának, a galéria kertjében pedig Zámbó Attila szobrászművész vöröskőből és gránitból készült állatszobrai között sétálhatnak a látogatók.

Tudja mi az a fotómentés?

Az interaktív tárlatvezetéseken művészek, művészettörténészek, műtárgypiaci szakértők és kurátorok más-más nézőpontból közelítenek ugyanazokhoz a képekhez, bevonva a hallgatóságot is az értelmezésbe; megrendezik a Garten képzőművészeti tábort, de fotómentő akciót is tartanak Lovason és Felsőörsön is.

Közel a Balatonhoz

Ezúttal a Zala megyei Szentgyörgyváron rendezi meg augusztusban a kulturális programját az idén tízéves Margó Irodalmi Fesztivál. Augusztus 12. és 15. között négynapos rendezvénnyel ünnepli jubileumát a Margófeszt. Szentgyörgyváron, a Balatontól pár kilométerre fekvő településen, összművészeti fesztiválként irodalmi és színházi programokkal, zenével, slampoetryvel, kertmozival és mindehhez helyi borokkal, ételekkel, a környező tájat bebarangoló programokkal.

Alkotótábor

Délutánonként a 2021-ben először meghirdetett „Mastercard Alkotótárs” ösztöndíj döntősei mutatkoznak be, akik egy alkotótábor keretében szintén Zalába költöznek arra a hétre. Sármelléken a Slam Poetry Magyarországgal együttműködésben egésznapos workshopokat rendeznek, amelyeket esténként bemutatnak a fesztiválon.

A szavak szerepe

A négy nap folyamán több zenei-irodalmi produkció is szerepel a programban, színpadra lép a Szűcsinger Szűcs Krisztiánnal és Szálinger Balázzsal, Závada Péter és Ratkóczi Huba formációja, a Tranzkaphka, Simon Márton és Boros Levente közös spokenword-projektje, valamint a Mészöly Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából készült Cserepek, félálomban című előadás Prieger Zsolttal és Törőcsik Franciskával.

Zene is lesz

A koncertfellépők között szerepel a VAN Filmzenekar, a Lázár tesók, Boebeck, Egyedi Péter, a Papaver, a Diabolus in Musica, a fesztivál utolsó estjét pedig az Anima Sound System zárja.

Bödőcs Tiborral is találkozhat

A színházi repertoár részeként lesz látható augusztus 12-én a Bödőcs Tibor azonos című regényéből készült Meg se kínáltak című előadás Keresztes Tamás rendezésében, Thuróczy Szabolcs előadásában. Augusztus 13-án a Capa Központ Pillanatképek Robert Capa életéből című zenés felolvasószínházi estje érkezik a Margófesztre, a világhírű magyar származású fotóriporter szerepében Adorjáni Bálinttal. Az utolsó nap pedig Dennis Kelly 23 perc című monodrámájával Járó Zsuzsa lép színpadra.

Utol kellene érni

A fesztivál különlegességének ígérkező Sántakutya-sorozat is, amely a helyben élők bevonásával izgalmas történeteket mesél a zalai dombok öleléséből, de nem standup-comedy stílusban.