69 éves korában meghalt Balázs Fecó énekes, billentyűs, ezt az Apostol együttes jelentette be a közösségi oldalán.

Már sejthető volt a baj

Balázs Fecó hetek óta kórházban, lélegeztető gépen volt. Koronavírus-fertőzést kapott. Erről Várkonyi Attila lemezlovas számolt be két hete a Facebook-oldalán. Ott írt arról, hogy a zenész az intenzív osztályon fekszik.

A Homok a szélben volt a leghíresebb száma

Nemrég még a Sztárban Sztár műsorában lépett fel

Balázs Fecó néhány héttel ezelőtt a Sztárban Sztár színapdán lépett fel, erről a LikeNews hírportál is beszámol. Mint írták az utolsó adás egyik meglepetésvendégeként lépett színapdra Balázs Fecó, aki DR BRS-el és Berkes Olivérrel adta elő az Évszakok című dalának feldolgozását, azonban Béres Attila nem volt ott személyesen a studióban, ugyanis ő és az egész családja elkapta a koronavírust, jelentették be a Sztárban Sztár adásában.

Életpályája

Balázs Ferenc, becenevén Balázs Fecó 1951-ben született, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett. 1967-ben a Neoton együttes tagja volt, majd 1972-ben Som Lajossal kivált a zenekarból, és megalapították az első magyar hard-rock zenekart, a Taurus XT-t, amely 1974-ben felbomlott. Ezután Balázs Fecó két évet külföldön dolgozott. Hazatérte után, 1976-ban Koncz Zsuzsa kísérőzenekarához került, majd 1978-ban, erre az együttesre építve megalapította a Korál együttest, amely bemutatkozó koncertjét 1978-ben a Budai Ifjúsági Parkban tartotta. Az 1981-es táncdalfesztiválon a „Homok a szélben” című dalukkal óriási sikert arattak. 1986-tól Fecó szólókarrierbe kezdett.

Számos sláger fűződik a nevéhez

Nevéhez számos nagy sláger kötődik, a mai napig is nagysikerű koncerteket ad határon innen és túl. Komponált filmzenéket (Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak) és oratóriumot is írt Kőfalak leomlanak címmel. Rendszeresen ad koncertet templomokban is.

Egymás után hatszor lett az év billentyűse

Egymás után hatszor választották az év billentyűsévé (1979, 1980, 1981, 1982, 1983, 1984.) Művészetét többször ismerték el EMeRTon-díjjal, 1998-ban vehette át a Huszka Jenő-díjat és a Liszt Ferenc díjat. 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, tíz évvel később, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg. Az Artisjus Életmű-díjat 2010-ben vette át.

Közel fél évszázados munkásság

Közel fél évszázados éves munkássága alatt a magyar zenei élet legnagyszerűbb előadóival és alkotóival dolgozott együtt. Sokszínűségét és dalai sikerét az is bizonyítja, hogy koncertjein minden korosztály képviselteti magát. Sikerének titka, hogy zenéjének ereje van, amit az egyéniségén keresztül hitelesen ad át hallgatóságának. Dalai több generáción keresztül újjászületnek.

Korábbi betegsége után új életet kezdett

Betegsége után Balázs Fecó szinte új életet kezdett. Vallja, „akinek műtötték a szívét, annak állandóan ott van a fejében, hogy hálát kell adnia minden egyes napért. Este, ha lefekszem, azon gondolkodom, vajon lesz-e új nap az életemben. Reggel pedig örülök, hogy megint kaptam egy új esélyt.” Az elmúlt években a zene mellett a családja vált a legfontosabbá számára: „Kívánom mindenkinek, hogy ebben a rövid életben tapasztalja meg, milyen érzés szülőnek lenni. Nagyon fontos a gyerek, hiszen ők visznek tovább minket. A sztárság, szakma, nem érdekel már. Van egy kötelességem, hogy a gyermekemet felneveljem – ez a legfontosabb.”

Balázs Fecó szerette a Balaton, háza is volt ott

Egy világ omlott össze bennem, amikor a Balaton-parti házam adásvételi szerződését aláírtam. Bevallom, annyira hiányzik, hogy titokban kétszer is odamentem, amikor arra vitt az utam” – vallotta be a Blikknek BalázsFecó három éve, hozzátéve: „Úgy éreztem, jobb, ha ez az álom véget ér, de még nem engedtem el. A legutóbb is olyan érzés volt újra látni, mintha a régi szerelmemet lestem volna meg.”

Szomorú járványadatok

Meghalt 135 (eddig a napi legmagasabb szám) beteg, és újabb 6393 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Az aktív fertőzöttek száma 141 950. Kórházban 7591 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 647-en vannak lélegeztetőgépen.