A babaláb nem egyszerűen a felnőtt láb miniatűriált verziója: átalakulás előtt áll, más a szerkezete, mások az arányai, az izmok, az inak és a csontok más fejlettségi szinten vannak. Átvitt értelemben is hatalmas út előtt áll, mire eléri végleges formáját és méretét. Összegyűjtöttünk néhány érdekes adatot a fejlődésével és felépítésével kapcsolatban.

  • A gyerekek túlnyomó többsége, közel 98 százaléka egészséges lábbal születik, ehhez képest négyötödük a gyermekévek alatt nem visel megfelelő, a gyereklábak anatómiájához illeszkedő cipőt. Részben erre vezethető vissza, hogy a felnőttek nagyjából kétharmadának van valamilyen mozgásszervi panasza.
  • A gyerekek lába az első években, főként 2 és 4 éves kor között nő a legdinamikusabban. A növekedés éves sebessége akár a 15 millimétert is meghaladhatja, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban sűrűn kell cipőméretet váltani.
  • A növekedés leggyakrabban ugrásszerűen következik be, ilyenkor a gyerekek sokszor szó szerint átugranak egy teljes méretet. A helyzetet bonyolítja, hogy a bal és a jobb láb nem egyforma sebességgel növekszik.
  • A legtöbb esetben ez a folyamat 16-17 éves korig befejeződik, ritkaság számba megy, ha a lábfej mérete ezt követően még jelentősen változik.
  • A babák talpa egyrészt azért tűnik laposnak, mert vastag zsírpárna fedi, másrészt azért, mert csak később alakul ki az egészséges felnőtt lábakra jellemző boltozatos szerkezet.
  • A felnőttkorig a lábak alakváltozása folyamatos, a közben fellépő kisebb görbületek, az elsőre deformitásnak tűnő elváltozások nagy többségét a növekedés idővel eltűnteti.
  • Az ujjlenyomathoz hasonlóan minden ember járásmintája teljesen egyedi, és ez mindenkinél a hosszú gyermekévek alatt alakul ki.
  • A gyerekek lába jóval puhább és rugalmasabb, a lábujjaikat gyakran behúzzák és a szűk cipő okozta fájdalmat is kevésbé érzékelik, ezért szélsőséges esetben előfordulhat, hogy valós lábméretükhöz képest 3-4 mérettel kisebb cipőt is képesek hordani. Extra motivációt ehhez akkor kapnak, ha nem akarnak megválni a szeretett lábbelitől.
  • Részben emiatt érdemes a gyerekek lábméretét rendszeresen, az első években kéthavonta, később pedig legalább 4-6 havonta ellenőrizni. A legjobb, ha ezt szakértő segítségével egy gyerekcipőboltban végezzük, de létezik többféle otthoni módszer is (talpbetétre állítás, papírlapon a láb körberajzolása, cipőorrbenyomás, stb.).
  • Bárhol is mérünk, azt mindenképpen délutánra időzítsük. A gyerekek lábfeje ugyanis a nap második felében a reggeli méretekhez képest több milliméterrel is szélesebb és hosszabb lehet.
  • A gyermekek és a felnőttek lábán is ugyanannyi verejtékmirigy található, a különbség az, hogy előbbi esetében ezek jóval kisebb felületen helyezkednek el. Sokak szerint a gyereklábak gyakori izzadékonysága is erre vezethető vissza.
  • Különböző becslések vannak arra vonatkozóan, hogy egy átlagos ember mennyit gyalogol élete során. Az egyik vélekedés szerint annyit, hogy azzal másfélszer megkerülhetné a Földet, más kalkulációk alapján akár 3-4 alkalommal is. Akárhogy van, folyamatosan nagy terhelés éri lábainkat, amelyek egészségét gyerekkorban alapozhatjuk meg sok mozgással, odafigyeléssel és a megfelelő gyerekcipő kiválasztásával.

Ez a cikk támogatott tartalom. Ha Ön is szeretne ilyent a Balaton és környékének kedvelt hírportálján, amelyet a forgalmasabb napokon már 40 ezren olvasnak, akkor kattintson ide!