Site icon Balaton Környéke

„Vigyázzunk egymásra és erdeinkre egyaránt, hogy mindenkinek élmény lehessen a kirándulás” – így lehet biztonságos az erdőlátogatás

A koronavírus-járvány idején sokan szabadulnak ki a természetbe kirándulni egyet, ami nemcsak egy kiváló program, de fel is tölti az embert. Ugyanakkor a kirándulások, erdőlátogatások során is be kell tartani bizonyos szabályokat, hogy a magyar erdők továbbra is biztonságosak és természetesek maradjanak minden látogató számára.

Többen vágynak a természetbe

A kirándulni vágyók több mint 11 ezer kilométernyi turista útvonalon járhatják be a természetet az állami erdőkben. Ezenkívül 1200 kilométeren kerékpározni, 400 kilométeren pedig lovagolni is lehet. A járvány idején megugrott a természetbe járók száma, ami nem is nagy meglepetés, hiszen az erdők egészséges kikapcsolódási helyszínt biztosítanak a vendégeknek, amíg mindenki odafigyel a környezetére és betartja az alapvető szabályokat – írja a Veol.

Érvényesek a korlátozások

Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy az erdei kirándulások során is fontos betartani az egészségügyi szabályokat. Figyelni kell arra, hogy csak az egy háztartásban élők kirándulhatnak együtt, és még a szabadban is tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Zárva vannak az erdei múzeumok

A járvány miatti korlátozások miatt zárva tartanak az erdei kisvasutak, erdei múzeumok és ökoturisztikai központok is, ám szabadon látogathatóak az arborétumok és a tanösvények. Az erdészeti utakat általában nem lehet autóval használni, és a parkolási rendre is érdemes odafigyelni. Tehát aki például az erdei utakat lezáró sorompó elé parkol, az nagyban veszélyeztet egy esetleges baleseti mentést vagy tűzoltást. EZ IS ÉRDEKELHET: “A siker titka a jó fűrész és a kellő koncentráció” – Megkezdődtek a bontóvágások a somogyi erdőkben

Többen kirándulnak

A szabályok betartására azért is kell fokozottan figyelni, mert a járvány idején országszerte 25-30 százalékkal többen kirándulnak, azonban a felkapott helyeken kétszer-háromszor annyian is lehetnek. Az erdők szerencsére tágasak, és mindenkinek biztosítanak helyet, de a természet megóvása érdekében be kell tartanunk a szabályokat. EZT IS OLVASD EL: Meg lehet őrülni a somogyi erdőkben a terepmotorosoktól, már a rendőrség is tud róluk

Nem csak a népszerű helyek léteznek

Az állami erdőgazdaságok arra is felhívják a figyelmet, hogy érdemes azokat a kirándulóhelyeket is felkeresni, amelyeket nem használnak annyian. A népszerű turista útvonalak helyett ajánlott új területeket megismerni. Ezzel kapcsolatban az erdőgazdaságok honlapjain rengeteg tippet lehet találni arra vonatkozóan, hol lehet egy jót kirándulni.

Vigyázzunk az erdőkre

Nem lehet elégszer elmondani, de a kirándulások során nagyon fontos, hogy vigyázzunk a természeti értékekre, és ne okozzunk kárt az erdőkben. Általános szabály, hogy a szemetet tilos otthagyni az erdőkben. A keletkezett hulladékot vigyük magunkkal és a legközelebbi kukánál dobjuk ki! NE HAGYD KI EZT SEM: Nagyvadakat terelnek hétfőn az alsóörsi erdőben, balatoni utak korlátozására is készülnek

Ne tépd le a védett virágot!

Arra is nagyon fontos odafigyelni, hogy ne tapossuk, tépjük le a védett virágokat az erdőkben. A tavasszal nyíló virágok nagy része védett, ezért azokat tilos leszakítani. Nem szabad megsérteni a tavasz első hírnökeit, úgymint például a kökörcsineket vagy héricseket.

Tűzgyújtásra is figyelni kell

A száraz tavaszi időszakban különösen fontos, hogy csak ott gyújtsunk tüzet, ahol van erre kijelölt hely. Távozáskor természetesen el kell oltani a tüzet, és arra is kell ügyelni, hogy sehol ne dobjunk el égő cigarettacsikket.

Maradjon élmény a kirándulás

Ahhoz, hogy sokáig élvezhessük a természet értékeit, fontos, hogy betartsuk az egészségügyi és természetvédelmi szabályokat. „Vigyázzunk egymásra és erdeinkre egyaránt, hogy mindenkinek élmény lehessen a kirándulás” – üzeni az agrárminisztérium. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay

Exit mobile version