Saját korábbi rekordját megdöntve – a hivatalos eredménylista szerint – 5:03:56 órás idővel a Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat csütörtökön Balatonfüreden. A viharos időjárás miatt egy hajó a Balatonba borult.

Magyar fejlesztésű hajó nyert

A Fifty-Fifty – egy kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán – a saját maga által tavaly felállított 7 óra 13 perc 21 másodperces pályacsúcsot döntötte meg, negyedik alkalommal megnyerve a Kékszalagot. A verseny időrekordját 2014 óta a Fifty-Fifty tartja, melynek akkori csúcsa 7 óra, 13 perc 57 másodperc volt. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jó szél volt

Az élen végző hajó legénységének tagjai Józsa Márton kormányos mellett Goszleth Marcell, Németh Áron, Adorján Csaba, Józsa-Kovács Attila, Erőss Loránd János és Bagyó Áron. Józsa Márton a balatonfüredi befutó után úgy nyilatkozott: az idei versenyen jó szelük volt, az egész csapat élvezte a versenyt. Előzetesen hasonló, öt óra körüli időt vártak, de egy kicsivel erősebb szél és kevesebb leállás esetén még fél óra biztos van a hajóban – tette hozzá.

2532 hajóval neveztek

A második helyen a Vándor Róbert kormányozta RSM (5:30:16 ó) végzett, míg a harmadik a Kaiser Kristóf vezette Prospex-Delta Sailing Team (5:31:46 ó) lett. A szervezők tájékoztatása szerint idén a tókerülő versenyre 2532 vitorlázó nevezett 515 hajóval. A jó szelet jelzi, hogy a reggeli viharos időjárás miatt a hagyományos, 9 órai kezdéshez képest két órával elhalasztott, 11 órakor rajtoló Kékszalag teljes mezőnye 15 óra előtt túljutott a balatonkenesei bóján, 17 óra után pedig a siófoki pályajelet is elhagyták.

Baleset Balatonkenesénél

A balatonkenesei bójánál a déli órákban egy baleset is történt, Király Zsolt hajója, a Raffica felborult, és bár a legénység nem sérült meg, a versenyt nem tudták folytatni.

155 km hosszú

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre. Erre a két órával elhalasztott rajt miatt idén szombat délelőtt 11 óráig volt lehetőségük a versenyzőknek.

Időrekord

A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja, legtöbbször, tizenháromszor pedig Litkey Farkas győzött a Kékszalagon. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Vitorlások a Kékszalagon – Fotó: MTI/Vasvári Tamás