Omega-emlékhelyet tervez Balatonaligára a legendás együttes menedzsere, aki szerint ezzel a gesztussal a rajongók számára nemcsak a zenéjükben, de egy szimbólumban is tovább élhetne az ikonikus csapat.

Jövőre lett volna 60 éves az Omega

Az Omega együttes jövőre ünnepelte volna hatvanadik születésnapját. Az alapító-zeneszerző Benkő László, és a basszusgitáros Mihály Tamás tavaly novemberi halálát követően, idén december 8-án az együttes alapító-frontembere is elhunyt. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kegyhelyet állítanának

„Nagy terveim vannak, biztos, hogy megcsinálom a kegyhelyet, mely nem csak Meckyről szól majd, hanem az egész Omegáról. Ugyanis sajnos úgy tűnik, Kóborral az Omegát is temetjük”– mondta a Borsnak Trunkos András.

A szabadságot jelentő ember

Az Omega menedzsere szerint egy egész generáció vesztette el az elmúlt hetekben a számukra a szabadságot jelentő embert, hőst. „A zenei szabadságról van itt elsősorban szó, meg arról, hogy Meckyt a rajongók egy szakrális emberként tartották számon, akit követtek tűzön-vízen át”.

Sétányt neveznének el Kóborról

„Ezért tartom fontosnak, hogy az Omega örökségét tovább építsem, annak ellenére, hogy zenekar formájában már nemigen fog működni. Kitaláltam viszont, hogy lehetne egy Kóbor János sétány Balatonaligán, ahol Mecky a nyarakat vitorlázással töltötte” –mondta Trunkos András.

Imádta a Balatont

Mint ismert, Kóbor János a Balaton szerelmese volt. „Ezeket a pillanatokat imádta a zenész, hiszen a ringó vízen a kedvenc hobbijának élhetett, ott nyugalom volt és csönd, és körülötte volt a szerető családja”.

Családja is vele hajózott

„Kislánya, Léna, aki még csak 14 éves, és felesége gyakran elkísérték őt hajútjaira, de Mecky fiáról, Kóbor Dánielről is tudni lehet, hogy imádja a Balatont, hiszen a tó környékén, családi házban neveli kisebb gyermekeit” – mondta az Omega menedzsere.

Ragaszkodik a tervéhez

Trunkos András azt mondta, hogy végig fogja járni a bürokratikus utat, kerül amibe kerül, de ezt a tervét mindenképpen véghez viszi.

Egy sétányt is elnevezne róla

„Ha sikerül akkor az elképzelésem az, hogy egy csendes balatonaligai sétány Kóbor János nevét kapja, majd, a közepén egy oszlopot állítunk fel, rajta nemes egyszerűséggel egy omega jellel. Persze, az sem kizárt, sőt örülnénk neki, hogyha fát is tudnánk ültetni Mecky emlékére”.

Múlt héten búcsúztatták

Kóbor János még életében úgy rendelkezett, hogy hamvait szórják a Balatonba. Múlt héten az Omega frontemberét a budapesti Szent István Bazilikában búcsúztatták. Családja úgy döntött, hogy hamvait kétfelé osztják.

Balatonba szórják a hamvak egy részét

Kóbor János földi maradványainak egy részét a bazilika urnatemetőjében helyezik el. A hamvak másik részét pedig a Balatonba szórják. A szórás időpontja azonban még nem ismert, valószínűleg szűk családi körben történik majd. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kóbor János