Site icon Balaton Környéke

“Ráesett a fészer teteje” – ezt hazudta a mentősöknek a férfi, miután agyonverte lakótársát, majd a hátsó épületbe vonszolta a halott cimboráját

Agyonverte barátját a balatonfűzfői férfi, majd azt hazudta a mentősöknek, hogy a férfira ráesett a fészer teteje. M. Lászlót tényleges életfogytiglanra ítélte a bíróság.

Együtt éltek és ittak

M. László szívességi lakáshasználóként lakott az 54 éves férfi balatonfűzfői házának egyik szobájában. Mind a ketten rendszeresen fogyasztottak alkoholt, ittasságuk és a ház körüli munkák elvégzése miatt többször is vitatkoztak egymással. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt történt az eset

Kéregetett, majd italt vásárolt

Az ominózus napon a háznál dolgoztak, amikor a későbbi áldozat elment otthonról, a városban kéregetett, a pénzből pedig italt vett magának, melytől már kora délutánra leittasodott.

Munka helyett ivott

Időközben a lakótársa is távol volt, hogy benzint vásároljon, ám hazatérve látta, hogy a másik férfi a munkák megkezdése helyett ittasan fekszik.

Ez is érdekelhet

Verte és taposta

A férfi ezen annyira felháborodott, hogy előbb ököllel, majd faléccel esett neki, majd az ágy végéről a szőnyegre lökte. Ezt követően kihúzta a bejárati ajtó elé, ahol továbbverte és megtaposta.

A fészerbe vonszolta a megvert lakótársát

A rendkívüli brutalitással elkövetett, mintegy 30 percen át tartó bántalmazást követően a férfi azt a látszatot akarta kelteni, hogy a lakótársát baleset érte, ezért a hátsó fészerbe vonszolta.

Hazudott a mentősöknek

Ezt követően egy szomszédban dolgozó férfitól kért segítséget azzal, hogy a társa eszméletlenül fekszik. A mentősök észlelték az elhunyt bántalmazásból eredő sérüléseit, de a férfi arra hivatkozott, hogy a fészer teteje esett rá a férfira.

Tényleges életfogytiglant kért az ügyészség

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Veszprémi Törvényszék azt a különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt férfit. M. László 33 év múlva bocsátható legkorábban szabadságra feltételesen. A férfit kötelezték a 400 ezres bűnügyi költség megfizetésére is. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version