A NAV két revizora augusztus 6-án délben egy siófoki vendéglátóegységet ellenőrzött, ahol az üzlet üzemeltetője, az eljárásuk miatt szidalmazni kezdte, és tettleg is bántalmazta őket.

Fogdába került

A siófoki nyomozók a feltételezett elkövetőt, egy 41 éves budapesti férfit három nappal később kihallgatták és őrizetbe vették. Később javasolták előzetes letartóztatását. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Halászati őrre támadt rá

A kaposvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 42 éves férfit, aki bántalmazott egy halászati őrt. A hivatalos férfi a Deseda-tónál egy helyi ember halászati engedélyét akarta ellenőrizni.

Elfogták

A férfi nem volt hajlandó magát igazolni, hanem a horgászbotját a tóba dobta, szidalmazni kezdte az őrt, majd ököllel neki támadt. A rendőrök a feltételezett elkövetőt később a lakhelyén elfogták. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Igazoltatni akarták a közteresek

A BudaPestkörnyeke.hu számolt be arról, hogy két szolgálatban lévő közterület-felügyelő állított meg egy autóst 2021. július 18-án 15 óra 20 perc körül Budapesten, a 3. kerület Hídfő utcában. A férfit adatai igazolására szólították fel, de ennek nem tett eleget.

50 métert vitte a motorháztetőn

Kuba Richárd délután éppen igazoltatni akart társával egy fiatal autóst, amikor az ahelyett hogy megállt volna, a kocsi előtt álló közterületest elütötte, majd közel 50 méteren keresztül az autója motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett.

Tiltott helyre hajtott be az autós

„Észrevettük, hogy a fekete audis azon a téren áll, ahova csak engedéllyel szabad behajtani. Amikor meglátott, elindult kifelé az irányunkba, mi pedig igazoltatni akartuk. Fel akartam tartóztatni, a karommal jeleztem neki, ekkor ugyan megállt, de a sofőr nem volt együttműködő. A járőrtársam elkérte a papírjait, én pedig fényképeket készítettem a kocsiról és róla is. Az iratait végül át sem adta, idegesen viselkedett” – mondta a Blikknek Richárd.

Beletaposott a gázba

Ezután az ámokfutó hirtelen beletaposott a gázba. A közterületfelügyelő azt mesélte, hogy az ideje sem volt kitérni előle, elveszítette az egyensúlyát, így került fel a motorháztetőre.

Küzdött az életéért

„Próbáltam fogást találni, ekkor meg tudtam kapaszkodni a motorháztető peremébe. Ezután intenzíven gyorsított, csikorgó kerekekkel és felbőgő motorral indult el az úton. Erősen kapaszkodtam, 50 méteren át küzdöttem a motorháztetőn az életemért. Ösztönösen szorítottam, hogy nehogy a jármű alá kerüljek” – mondta a férfi.

Könnyebb sérülésekkel megúszta

Richárd a lapockáján, a könyökén és a térdein szenvedett könnyebb sérülésekkel megúszta. Most betegállományban regenerálódik és próbálja feldolgozni a történteket.

Fotónk illusztráció, Lukas fotója a Pexels oldaláról