Varga Judit és Magyari Péter válásáról ír az egyik bulvárlap. Közben az igazságügyi miniszter férjével együtt közös Facebook-posztot jelentetett meg, amelyben a sajtót kérik, hogy tartózkodjanak a híresztelésektől.

Egy évtized után

Több mint egy évtizednyi házasság után külön utakon folytatja életét Varga Judit és Magyari Péter – írja a Blikk. A bulvárlap azért tartja ezt meglepőnek, mert karácsonykor még idilli képet muattó riportot készítettek velük.

Az a bizonyos csok-támogatás

A házaspárnak három gyereke van. és az elmúlt hetekben kapták fel a a családjuk történetét, amikor kiderült, hogy csok-támogatást vettek fel balatonhenyei házukra amely nyaralónak tűnik.

Ez lett volni a karácsonyi intő jel?

A legtöbb házasságot rövid időn belül megviseli, ha a két, szakmájában sikeres félnek olykor hátrébb kell lépnie, náluk azonban ez szinte természetes volt – idéz a Blikk cikke a lap karácsonyi riportjából.

Karrier

Varga Judit, 2018-ban ért haza Brüsszelből és egyből az uniós kapcsolatokért felelős államtitkár lett. Alig több mint egy évvel később már tárcavezető lett, ezzel szinte egy időben bízták rá férjére az állami tulajdonban lévő Diákhitel Központ irányítását.

Nincs válasz

A lap kereste az Igazságügyi Minisztériumot, ám sem tőlük, sem Varga Judittól nem érkezett válasz. A tárcavezető kevesebb mint két hete leadott vagyonnyilatkozatában még férj és feleségként szerepelnek, ebből arra lehet következtetni, hogy a szakítás a közelmúltban történt.

Amilyük biztosan van

A házapárnak több ingatlana van és emellett Varga Judit félig tulajdonosa egy 2018-as Volvo XC60 autónak, van 2 millió forint és 6 ezer euró készpénze, továbbá 3,2 millió forint, illetve 4800 euró számlakövetelése is. A férje vagyonnyilatkozata nem nyilvános, azt ugyanakkor lehet tudni, hogy van a lakásvásárláshoz kapcsolódó és egy másik hitelükből még összesen bő 107 millió forint tartozásuk.

Varga Judit közösségi oldalán reagált

Szombat reggel az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán reagált arra a hírre, miszerint férjével külön válnak útjaik.

Ez olvasható a bejegyzésben

„A január végén a családunk ellen indított összehangolt sajtótámadás után, semmilyen, a magánéletünket érintő kérdésre nem kívánunk reagálni. Kérjük a sajtó munkatársait, hogy a privátszféránkat ne tegyék a politikai játszmák részévé és kiskorú gyermekeink védelmében tartózkodjanak a magánéletünkkel kapcsolatos híresztelésektől. Tisztelettel: Varga Judit és Magyar Péter” – olvasható a bejegyzésben.

https://balatonkornyeke.hu/?s=bulv%C3%A1rTovábbi pletykák a Balaton partjáról, kettints ide!

Címlapfotó: balatonkornyeke.hu montázs