Megtalálták a vízbe fulladt fiatalokat Balatonvilágosnál, nem messze a parttól. A vízirendőrök jelenleg is dolgoznak, az egyik holttestet már a partra szállították.

Megtalálták a holttestet

Megtalálták az egyik fiú holttestét Balatonvilágosnál a parttól nagyjából 300 méterre, a nyílt vízen. Az arcával vízben lebegő testre egy horgász figyelt fel, aki távcsővel vette észre a fiatalt. Másik társa azonnal értesítette a rendőröket, majd a kikötőbe vitték a holttestet.

Megvan a másik fiú is

Orbán Zoltán rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy kollégái a nyílt vízen megtalálták a másik fiút is. A rendőrök ezekben a percekben viszik a partra – írja a Deltahirek.hu. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Tragédia Balatonvilágosnál

Amint arról korábban beszámoltunk, szombaton három fiatal került bajba Balatonvilágosnál. Egy szörfdeszkán úsztak be a vízbe, az egyik fiút ki tudták menteni, két másik azonban eltűnt.

Nem tudtak úszni

A 17 és 18 éves fiatalokat azóta is keresték. Az egyik édesapja azt mondta, nem tudtak úszni a fiúk, ezt az egyik szemtanú is megerősítette. Ő azt mondta, látta, ahogyan a fiúk elmerülnek a vízbe, előtte pánikba esetek és kapálóztak.  

A parttól figyelte a kutatást

Az egyik fiúnak az édesapja szombat óta a Balatonparton figyelte a kutatást. Azt mondta, már nem reménykedik abban, hogy élve megtalálják a fiát. De addig el nem mozdul, míg élve vagy halva haza nem viszi gyermekét.A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Részletek a tragédiáról

A balatonaligai tragédiával kapcsolatos cikkeinket ide kattintva tudod elolvasni

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: deltahirek.hu