A világhírű CNN televízió előkelő és megtisztelő listájára Eger, Szentendre és Tokaj is felkerült.

Azt hiszem méltán lehetünk büszkék mi magyarok, hogy négy városunk is felkerült a CNN hírtelevízió 15-ös listájára, amely a legromantikusabb Közép-európai városokat vette csokorba.

Bár magyarként ismerjük és jól tudjuk, hogy micsoda kincseink vannak, azért korántsem baj, ha ezt a külföldiek is elismerik, sőt népszerűsítik is.

Egyébként a listán a már említettek mellet még két magyar gyökerű, magyar kötődésű város is helyet kapott, így Trencsénre, illetve Selmecbányára is büszkék lehetünk.

Na , de térjünk vissza Balatonfüredre, az északi part fővárosára.

Kétségtelen tény, hogy ezen a településen minden adott a romantikához, a város fekvése, elhelyezkedése és klímája is megfelelő.

A Tagore sétány sajátságos fáival, a Balaton partjáról elénk táruló panorámával a déli partra, illetve az egész hely hangulatával egyből megfogja az ott sétálókat.

Ráadásul gasztronómiai szempontból is sokat fejlődött a város, ezért egy finom ebéd kedvesünkkel a tó partján egy kitűnő balatoni borral kísérve csak fokozza az élményt.

Gratulálunk valamennyi magyar településnek, aki felkerült a listára, bár tény, hogy még tavaly tavasszal adta ki válogatását a CNN, ezek a városok nyilván nem vesztettek a bájukból.

Kiemelt kép: Tagore sétány – Forrás: Facebook/Balatonfüred Honlapja