Rendőrök, katonák, tűzoltók, polgárőrök és több civil kutatócsoport tagjai is keresték azt az idős pásztort, aki a napokban tűnt el Zánkáról. A 68 éves férfira tegnap délelőtt találtak rá kihűlés közeli állapotban egy romos viskóban.

Eltűnt

A rendőrségi jelenés szerint egy állampolgár tett bejelentést a rendőrségen 2021. március 8-án, 18 óra körül, és azt mondta, egyik alkalmazottja Zánkán nem tért vissza az állatai legeltetéséből. A rendőrök azonnal keresésbe lendültek. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Zánkán veszett nyoma

Elindult a keresés

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság rendőrei azonnal megkezdték a keresést a bejelentést követően, sőt riasztották a társszerveket is, és több civil kutatócsoport tagjaival elindultak az eltűnt pásztor felkutatására. A keresésben segítettek a rendőrökön kívül katonák, tűzoltók, polgárőrök és civilek is.

Megtalálták

A keresés végül sikerrel járt, ugyanis egy nappal később, 2021. március 9-én, délelőtt Zánka külterületén megtalálták az egyik kutató szervezet tagjai a 68 éves férfit, aki egy romos faépületben húzta meg magát.

Halálközeli állapotban volt

Amikor a kereső egységek megtalálták a földön fekvő idős férfit, hamar megállapították, hogy a pásztor kihűlés közeli állapotban van és segítségre szorul. A férfi elmondta nekik, hogy előző este elesett, megütötte a derekát, majd a közeli viskóban húzta meg magát, viszont segítséget már nem tudott kérni.

Ellátták

A segítségre szoruló férfit kivitték az épületből, majd további ellátás céljából átadták a mentőknek.

Korábban egy 71 éves asszonynak veszett nyoma

Mint megírtuk, Siófok közelében egy 71 éves nő tűnt el, és mint azt utólag a nyomozás kiderítette, az asszony nemcsak eltűnt, de foglyul is volt tartva. A szerencsétlen nőt egy kegyetlen pár tartotta rettegésben, és csalta ki tőle a házát, majd küldte el egy régi disznóólba raboskodni.

Elvették a lakását, elküldték a disznóólba

A házastársak évekkel ezelőtt ismerkedtek meg a siófoki idős nővel, és hamar a bizalmába férkőztek. És miután kialakították vele a közeli kapcsolatot, elcsalták tőle a házát, majd kiköltöztették a nőt egy 6 m2-es, korábban disznóólként működő, szerszámos kamraként használt bódéba.

Az utolsó pillanatban találtak rá

A siófoki rendőrök végül 2019 szeptemberében egy bejelentés alapján tartottak ellenőrzést a kegyetlen házaspár zártkerti ingatlanán, ahol felfigyeltek az elhaló hangon segítséget kérő idős nőre, akit kiszabadítottak. Ezt követően a rendőrök befejezték a nyomozást, és megküldték az iratokat az ügyészségnek, amely 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és 5 év közügyektől való eltiltást indítványozott az élettársakkal szemben. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Keresés – Forrás: Police.hu