Húszrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emeltek vádat egy balatonfüredi férfi ellen, aki egy éven keresztül károsított meg másokat, valótlanul azt ígérve nekik, hogy gyorsított tanfolyammal tudnak jogosítványhoz jutni.

25 évesen

A Veszprémi Járási Ügyészség vádirata szerint a rossz anyagi helyzetben lévő, 25 éves munkanélküli férfi elhatározta, hogy jogosítványokkal kapcsolatos valótlan ügyintézés révén jut bevételhez.

Mire jó a Google?

Ehhez az információkat és a nyomtatványokat az internet segítségével szerezte meg. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Tud egy olcsó sulit

A vádlott több ismerősének és másoknak is azt mondta, hogy tud olyan iskolát, ahol gyorsan lehet jogosítványt szerezni, illetve egy autósiskola képviselőjének adta ki magát.

Kis trükkös

Előfordult olyan is, hogy a férfi okmányirodai ügyintézés látszatát keltette vagy az okmányiroda nevében küldött olyan hamis tájékoztatást, hogy a jogosítvány elkészült, holott ez oktatás és vizsga hiányában nem lehetett igaz.

Megbetegedett

Máskor azzal vezette félre a tanfolyam megkezdése iránt érdeklődő sértetteket, hogy az oktató beteg, majd küldött egy valótlan üzenetet, hogy a sértett sikeres vizsgát tett.

7 milliót keresett

A férfi a sértetteknek több mint hétmillió forint kárt okozott, ebből néhányuk 770 ezer forintot kitevő kárát térítette meg.

Börtönt kérnek rá

A vádhatóság börtönbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást indítványozott az ügyben.

Fotónk illusztráció.