Frontálisan ütközött össze két személyautó Tótvázsonynál péntek délután; a balesetben egy ember meghalt. Nem sokkal később a 8-as úton is baleset történt, itt ketten vesztették életüket.

Egy halott Tótvázsonynál

A 77-es főút 14-es kilométerénél, Tótvázsonynál történt a baleset. Az egyik jármű sofőrje a helyszínen életét vesztette, a másik gépkocsi sofőrjét és utasát még vizsgálják.

Lezárták az utat

 A mentés, a szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök a főút balesettel érintett szakaszát lezárták, a forgalmat elterelik. Kerülni Barnag – Vöröstó – Nagyvázsony irányába lehet vagy Szentgál és Herend érintésével a 8-as főút felé – tették hozzá.

A 8-as úton még nagyobb volt a baj

Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 8-as főutat Bakonygyepes térségében péntek délután, a karambolban ketten meghaltak.

Három autó karambolozott

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta: három személyautó ütközött a főút 86-os kilométerénél. A helyszínre két mentőhelikopter is érkezett.

Több sérült van

Az információk szerint a balesetnek a két halálos áldozaton túl sérültjei is vannak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt is lezárták az utat

A rendőrök a baleset szemléjét teljes útlezárás mellett végzik, kerülni Noszlop irányába lehet.