Másfél évig tartotta fogva a házaspár az idős asszonyt Siófok közelében, miután kicsalták tőle a lakását. A kegyetlen pár egy disznóólba zárta a 71 éves nőt, aki többször kért segítséget, de segélykiáltását senki sem hallotta.

A nő bizalmába férkőztek

Évekkel ezelőtt ismerte meg a házaspár a Siófokon élő, 71 éves, francia állampolgárságú nőt, akivel sikerült egy idő után közelebbi kapcsolatba kerülniük. A nő érzelmileg kötődni kezdett a házaspárhoz, családjának tekintette őket.

Haszonélvezeti jogot szereztek

Miután közeli kapcsolatba kerültek az idős nővel, a férfi és felesége beköltöztek az asszony lakásába, majd azzal álltak elő, hogy a haszonélvezeti jogának fenntartása mellett az ingatlant ajándékozza oda a pár kiskorú gyermekének. A naiv nő ebbe bele is ment.

Kiköltöztették a nőt

2017-ben a házaspár azt mondta az idős nőnek, hogy felújítáják a lakást, ezért költözzön ki egy Siófok környéki ingatlanba, ahol már élt egy férfi. A 71 éves asszony konfliktusba keveredett a férfival. 2018 elején az idős nő hiába kérte a házaspárt, hogy visszaköltözhessen a siófoki lakásba, a pár ebbe nem ment bele.

Disznóólba költöztették a nőt

Ehelyette egy másik ingatlanba vitték, ahol egy 6 m2-es, korábban disznóólként működő, szerszámos kamraként használt bódéba zárták, ezt kívülről rácsokkal szerelték fel.

Ebbe a bódéba zárták az idős asszonyt

Fűtés, tisztálkodási lehetőségek nélkül hagyták

A férfi és felesége tehát egy szigetelés nélküli, fűtetlen kamrába zárták az idős asszonyt, akinek csak egy ágyat, asztalt, éjjeli lámpát és rádiót biztosítottak. Fűtési, tisztálkodási, mosási, illetve takarítási lehetősége nem volt a 71 éves nőnek. A házaspár naponta egyszer jelent meg a bódénál, ahová ételt, vizet és alkoholt vittek az asszonynak, akinek alkalmanként megengedték, hogy felügyelet mellett sétálhasson egyet.

Zárral felszerelt kamrába zárták

Nem próbált megszökni

Mivel az idős asszony kilátástalannak ítélte meg a helyzetét, ezért nem próbált megszökni, viszont amikor a házaspár távol volt, akkor többször is német nyelven próbált segítséget kérni, azonban a terület lakatlansága miatt senki sem hallotta meg a segélykérést.

Szomszéd kezdett gyanakodni

2018 márciusában az idős asszony siófoki szomszédainak feltűnt, hogy már egy ideje nem látták a nőt, ezért a rendőrök is keresni kezdték. Ezt megtudta a házaspár, ezután az asszonyt Siófokra szállították, majd bejelentették, hogy az asszony hazaérkezett. Miután a rendőrök megbizonyosodtak arról, hogy a nő tényleg visszatért, a házaspár visszaszállította a nőt a zártkerti ingatlanba, a volt disznóólba.

Az utolsó pillanatban jelentek meg a rendőrök a disznóólnál

A siófoki rendőrök végül 2019 szeptemberében egy bejelentés alapján tartottak ellenőrzést a kegyetlen házaspár zártkerti ingatlanán, ahol felfigyeltek az elhaló hangon segítséget kérő idős nőre, akit kiszabadítottak.

Börtönbüntetést indítványoztak

Az ügyészség a házaspárral szemben 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és 5 év közügyektől való eltiltást indítványozott a Siófoki Járásbíróság felé, arra az esetre, ha a bűncselekmény elkövetését beismerik, továbbá azt is indítványozták, hogy a vádlottakkal szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztéseket hajtsák végre.

Kiemelt kép: a nyomozó hatóság helyszíni szemléje – Forrás: Ügyészség