Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe, Révfülöptől egészen Balatonlelléig sodródtak egy süllyedő kishajóval.

Késő este hívták a vízirendőröket

A vízirendőrök május 28-án késő este a Balatonlelle előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy a viharban egy csónak magatehetetlenül hánykolódik, miközben már délutántól II. fokú viharjelzés volt érvényben. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Lélekvesztő

A keresés sikerrel zárult, még épp időben megtalálták a lélekvesztőt, aminek a fedélzeten két teljesen kimerült és átfázott szlovák férfi tartózkodott. Elmondták, hogy Révfülöpnél horgásztak, amikor a vihar elragadta őket, és egészen a déli partig sodródtak magatehetetlenül. A rendőrök kimentették őket, majd a kikötőbe vontatták a csónakot. Tudj meg mindent a balatoni viharjelzésekről, kattints ide.

Itt a mentőcsónak a két túlélővel

Forrás: police.hu

Első és másodfokú viharjelzés

A nyári szezon még el sem kezdődött, ezzel együtt a vízirendőrök idén már 24 esetben 41 embert mentettek ki a Balatonból. Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a berendezés percenként 45-öt villan, ilyenkor úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzésnél percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni a vitorlás hajók kivételével.

1817-en hívható a vízirendőrség

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott embert vesznek észre, tegyenek bejelentést a 1817-es ingyenes segélyhívón! A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja.

Kiemelt kép forrása MTI/Varga György