Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is – mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson.

A 4. hely is szépen csillog

Tarpataki Tamás kiemelte, hogy Magyarország a negyedik legnagyobb dinnyetermesztő Európában Spanyol-, Görög-, és Olaszország után. „Nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is világszínvonalú a magyar dinnye” – fogalmazott.

Csökkenés a pandémia miatt

A korábbi években átlagosan 5 ezer hektárnyi területen termesztettek a magyar gazdálkodók dinnyét, amely terület tavaly mintegy ötödével csökkent a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok hatására.

Dinnye van bőven

Az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, a hozamok „szépen felkúsztak”, 40-45 ezer tonna dinnye termett hektáronként, ami nagyon jó átlagnak számít.

Ki ismeri jól az árakat?

Az árak alakulásáról annyit mondott, eddig 140-től 350 forintig többféle kilogrammonkénti árral találkozott. Mondjuk mi hipermarketben vettünk 119 forintért is dinnyét.

Magyar dinnye

Felhívta a figyelmet, hogy tavaly az agrártárca előírta, minden kereskedelmi egységben fel kell tüntetni az áruk eredetét. „Igyekezzünk olyan dinnyét vásárolni, amelyen fel van tüntetve, hogy Magyarországról való” – tette hozzá.

Egyél még több dinnyét

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője arról beszélt, hogy 2017 óta kampányolnak a belföldi dinnyefogyasztás növeléséért. Idén az ország több pontján – a balatonvilágosi Strand Fesztiválon is – kóstolókat tartanak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kóstolók a tó mentén

A következő napokban a Veszprémi Állatkertben, a balatonboglári és a csopaki strandokon lesz szabadtéri kóstoló.

Már a dinnye is immunerősítő

Hangsúlyozta, hogy a dinnye egészséges, vitamindús, immunerősítő csemege. Szerinte tenni kell azért, hogy a kiváló minőségű magyar dinnye fennmaradjon, és ne járjon úgy, mint az egres, vagy esetleg a málna.