Szeptembertől is sűrűbb menetrenddel, nagyobb kapacitással és magasabb szolgáltatási színvonalat biztosítva közlekednek a vonatok.

A nyárból már csak néhány nap van hátra és ehhez a MÁV is igazodik.

A hazai vasút társaság közleményt adott ki, melyben arról tájékoztat, hogy egy úgynevezett utószezoni menetrendet vezet be a Balaton irányába közlekedő járatain.

Ezen felült tudatja azt is a vállalat, hogy a MÁV-Start szeptember végéig biztosítja a Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű kedvezményes napijegyeket is.

Kitér arra is a közlemény, hogy ebben az évben biztonságosabb volt hazánkban nyaralni, így feltehetőleg kora ősszel is a szokásosnál többen utaznak a magyar tengerhez.

Tájékoztatásukban az is olvasható, hogy az utószezoni menetrendet a korábbi évek magas utasforgalmi tapasztalatai alapján alakították ki.

A fővárosból Tapolca felé mindennap kétóránként közlekednek a Kék Hullám sebesvonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival, kerékpárhelyjegy váltása nélkül.

Továbbá Budapest és Balatonfüred között hétköznap 2 pár, hétvégén 5 pár Katica sebesvonat jár klímás, részben akadálymentes Desiro motorvonattal. A hétköznapokon Székesfehérvár és Balatonfüred között személyvonatok közlekednek a Katica vonatok pótlására. Továbbra is járnak majd péntek délután, illetve hétvégén Tekergő gyorsvonatok is Budapest és Tapolca között.

Kiemelt kép: MÁV szerelvény – Forrás: Balatonkörnyéke.hu