Szerdán, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Csapó Gábor olimpiai bajnokot. A sportoló 3 hete halt meg, mentő vitte kórházba, majd lélegeztetőgépre került. November 27-én hunyt el. Mielőtt rosszul lett még kártyázott barátaival, igaz, de már látszott rajta, hogy nincs jól.

Meghalt Csapó Gábor

Amint arról korábban beszámoltunk, 72 éves korában meghalt Csapó Gábor. Az olimpiai bajnok vízilabdázót mentő vitte kórházba, majd néhány napig lélegeztetőgépen volt. Ezután úgy tűnt, állapota javul, ennek ellenére november 27-én elhunyt. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

A Héliába járt kártyázni

Halála után, a 2. kerület polgármestere így emlékezett meg a legendás sportolóról: „elment Buda talán legvidámabb embere, akinél kevesebben szerették az életet”. Csapó Gábornak nagyjából öte éve a Hélia Hotel volt az egyik törzshelye. Itt kártyázott barátaival.

Jól érezték magukat

„Jól érezzük itt magunkat. Ha kedvünk van, úszunk egyet, s persze ott van a kártya, a römi, ami afféle szenvedéllyé vált a számunkra. Társasági esemény ez, vagy inkább baráti találkozó, amelyben ott van a versenyszellem, a győzni akarás. Mi, egykori sportolók, így állunk mindenhez. Dudi is ilyen volt. Játszott, és örült, ha nyert” – emlékezett vissza a közösen töltött délutánokra Oborzil Sándor, az MTK egykori játékosa.

Délután még kártyázott

Aznap, amikor kórházba került Csapó Gábor, szintén egy kártyapartit tartottak a barátok, akik akkor találkoztak utoljára az olimpikonnal.

Hívták a feleségét

„Szokás szerint délután három órakor jöttünk össze, és vártuk Dudit. Nem jött, és nem értettük, mert ez a heti négy alkalommal rendezett kártyacsata kihagyhatatlan program volt számára is. Hívtuk Katit, a feleségét, ő mondta, hogy már elindult a férje. Aztán egyszer csak megjött Dudi, aki azt mondta, megállt egy parkolóban valahol Budán, és aludt az autójában másfél órát. Megdöbbenve néztünk rá” – mondta a Blikknek Oborzil Sándor.

Kiesetek a kezéből a lapok

„Leültünk az asztalhoz, hogy kártyázzunk, ám a lapok sorra kiestek a kezéből. Csendben játszottunk tovább, és amikor befejeztük, felálltunk és elköszöntünk. Ám Dudi nem a kijárat felé indult, ahová mindig is, hanem épp ellenkezőleg, abba az irányba, ahol nem volt se ajtó se ablak. Rémisztő pillanatok voltak, és aggódtunk a barátunkért, akit korábban folyamatosan nyaggattunk, hogy mozogjon többet, ne igya liter számra az ananászlevet meg a kólát, de nem gondoltuk, hogy ilyen nagy a baj”.

Mentő vitte kórházba

Csapó Gábor akkor még hazament, ám este rosszul lett, majd mentő vitte a Honvédkórházba. „Az utolsó nap emléke itt van bennem. Nagyon hiányzik, de nem elsősorban a kártyaasztal mellől. A temetésén természetesen ott leszek, hogy elbúcsúzzak tőle”.

Pályafutása

Csapó Gábor 1970-ben került a válogatottba, 1973-ban a belgrádi világbajnokságon győztes csapat egyik legjobbja volt. Pályafutásának csúcsát az aranyéremmel zárult 1976-os montreali olimpia jelentette, de tagja volt az 1980-as moszkvai olimpián harmadik helyezett együttesnek is – írja a BudaPestkörnyeke.hu

A válogatott alapembere volt

Szerepelt a Bécsben (1974) és Jönköpingben (1977) Eb-nyertes válogatottban is. Éremgyűjteményét három világbajnoki (1975, 1978, 1982) és egy Eb-ezüstérem (1983) egészíti ki. A magyar válogatottban 1970-től 1983-ig 272 alkalommal játszott.

Egyetemről a világbajnokságra

1970-ben Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó hívására került a magyar válogatottba. A rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkező, kiválóan úszó újonc nemsokára főszereplővé lépett elő. 1973-ban a belgrádi világbajnokságon győztes vízilabda válogatott „csodafegyvere” lett, amikor a szovjetek elleni sorsdöntő mérkőzésen ötből három gólt lőtt.

Több helyen volt edző

Az aktív sportolást 1986-ban fejezte be. A válogatottól egy 1993-ban lejátszott világválogatott elleni mérkőzésen vonult vissza. 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Visszavonulása után 1990-ig a Syracusa Palermo, majd 1992-től 1993-ig a Vasas vezetőedzője volt. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Capó Gábor – Forrás: YouTube.com