Az egész ország közvéleményét megdöbbentette a csütörtöki baleset: egy rendőrségi helikopter zuhant bele a Balatonba. Most a mentés részletei is kiderültek.

Elmerült a Balatonban

Ahogy arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt, csütörtök délután vízbe zuhant, majd rövid időn belül elmerült egy rendőrségi helikopter a Balatonban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Gyakorlatoztak

A rendőrség tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának tervezett gyakorlata közben, Balatonszéplak közelében, a parttól körülbelül 300 méterre – jelenleg tisztázatlan okból – zuhant a tó vizébe egy MD 500E típusú helikopter.

Videón a baleset

Egy hajó mentette ki őket

A gép kétfős legénységét egy közelben tartózkodó hajó mentette ki, és komolyabb sérülés nélkül partra szállította őket. Az eset körülményeinek vizsgálata folyamatban van.

Megszólalt a segítséget nyújtó férfi

Most az is kiderült, kik voltak a hős rendőrmentők. A 24.hu-nak nyilatkozott a férfi, aki segített kimenteni a vízbe zuhant gép személyzetét.

Versenyről jöttek

„Motorcsónakkal jöttünk Balatonföldvár felől egy versenyről, Siófok felé mentünk, amikor láttuk, hogy egy helikopter elkezd pörögni, aztán süllyed, végül belepottyan a vízbe” – idézte fel a nem mindennapi esetet.

Kilógott a vízből a gép

Hozzátette, hogy a Balaton nem volt túl mély ott, ahol a helikopter lezuhant, csak körülbelül három méter, ezért a gépnek, amely az oldalára fekve süllyedt el, egy része ki is lógott a vízből.

A feje kilógott a vízből

Elmondta azt is, hogy az egyik rendőr az elsüllyedt helikopteren állt, és a feje kilógott a vízből, amikor kimentették őket. A rendőröket Siófokra vitték. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Így emelték ki a gépet a Balatonból

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás