Site icon Balaton Környéke

Videón a haragosára sodrófával támadó férfi, aki a nyílt utcán rendezett balhét Tapolcán

Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki sodrófával támadta meg a haragosát szállító autót, miután előzőleg a nyílt utcán már összeverekedtek. A két elkövetőt garázdasággal is vádolják.

Autókkal érkeztek

A vádirat lényege szerint tavaly február 20-án, egy napsütéses délután a 29 éves férfi a társaival érkezett a járókelőkkel, autósokkal teli belvárosba Tapolcán, ahol leparkoltak az autójukkal. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kerékpárral jött a haragosa

A férfi közben észrevette, hogy a 33 éves haragosa – az ügy másik vádlottja – arra érkezik kerékpáron. A két férfi között szóváltás alakult ki, amiből kölcsön dulakodás lett, melynek során mindketten az úttestre kerültek.

Sodrófával tért vissza

A verekedésüket látva felszólították őket a járókelők, hogy fejezzék be a megbotránkoztató viselkedésüket, majd egyikük betért egy pékségbe. Eközben a kerékpáros elkövető egy sodrófával tért vissza, és azzal fel-alá járkálva várt ismerősére az utcán.

Kijött a boltból

Amikor a 29 éves férfi kijött a pékségből, még némi szóváltás következett, majd a férfi beült társai mellé az autójukba, mellyel el is indultak. Haragosa azonban ezt nem akarta ennyiben hagyni, és a forgalom közepette a sodrófával a kezében a jármű felé közelített.

Betörte az autó üvegét

A 33 éves támadó elérte az autósokat, majd a sodrófával nagy erővel beverte a kocsi hátsó lámpabúráját, amely az erős ütéstől össze is törött. Az autóban 30 000 forintos kár keletkezett.

Az egyik támadónak voltak már ügyei

Az ügyészség a sodrófával támadó férfival szemben elzárást indítványozott, míg a többszörös visszaesőnek minősülő, korábbi bűncselekményei miatt már felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt álló társával szemben végrehajtandó börtönbüntetést kért a bíróságtól.

Ez is érdekelhet

Elkobozzák a sodrófát is

A verekedés ügyében a Tapolcai Járásbíróság hozhat döntést, illetve az ügyészség a sodrófa elkobzására is indítványt tett. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mutatjuk a döbbenetes képsorokat

Kiemelt kép: Részlet a videóból

Exit mobile version