Átszervezi tevékenységét a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. – a korábbi Pannontej -, amely bezárja zalaegerszegi sajtüzemét, viszont tovább fejleszti veszprémi gyáregységét – közölte a társaság.

Kirúgnak 83 embert

A zalai megyeszékhelyen 83 fős létszámot érintő döntés kapcsán a Savencia alternatív lehetőségeket is vizsgál, „hogy az átszervezés negatív szociális hatásait a lehető legnagyobb mértékben csökkenthesse”.

Egy-két munkavállaló költözhet

A társaság jelezte, hogy a cég két másik üzemében, Veszprémben és Répcelakon lehetősége van néhány dolgozónak, hogy ott folytassa a munkát, illetve az öregségi nyugdíjkorhatár elérését, továbbá a szolgálati idő letöltését szintén segíteni kívánják az egyéni egyeztetéseket követően.

Dicsérik Veszprémet

A közlemény szerint a vállalat ipari stratégiája alapján az elmúlt három évben 5 millió eurós befektetéssel a veszprémi üzem lett a panírozott termékek európai gyártási és K+F központja. Veszprém mára a Savencia-csoport egyik legfontosabb és legnagyobb európai innovációs és fejlesztési központjává vált.

Korai nyugdíj is szóba jöhet

A közlemény hangsúlyozza, hogy a vállalat a kollektív szerződésben foglaltak a magyar szabályozásoknál kedvezőbb feltételeket biztosítanak arra, hogy az átszervezés negatív szociális hatásait csökkenthessék, de a munkahelykeresésben és a korai nyugdíjazás lehetőségében szintén segítséget nyújtanak.

Nem eszik a lyukas sajtot

Kajdon Attila, a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: az ementáli típusú sajtok iránti kereslet drasztikusan lecsökkent, így a zalaegerszegi gyártás tartósan veszteségessé vált.

Ez volt a másik probléma

A gyár jelenleg túlméretezett energetikai rendszerrel üzemel, ráadásul az elavult gyártási technológia és géppark fejlesztéséhez, modernizálásához irreális nagyságú befektetésre lenne szükség. Az érintett munkavállalók támogatása érdekében az önkormányzattal és a munkaügyi központtal is felvették a kapcsolatot – jelezte a vezérigazgató.

Medvesajt marad

Hozzátette: a Savencia nem hagyja el Magyarországot. A vállalat elkötelezett a magyar piac, a hazai termelés és a fogyasztók iránt. A népszerű, piacvezető márkák, mint a Medve, a Tihany, a Pannónia vagy a Karaván továbbra is elérhetők lesznek a hazai boltok polcain.

A legismertebb termékük

További friss balatoni bűnügyi hírekért kattintson ide.

Nyárig tart az elbocsájtás

Az MTI kérdésére a cég azt válaszolta: a bezárásról január 5-én kezdeményeztek tárgyalásokat az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel, ezek a megbeszélések szerdán zárultak le. A tervek szerint a felmondásokat két ütemben adják át, az elsőket április közepén, a további érintettekét július közepén.

2 éve veszteségesek voltak

A legutóbbi nyilvános cégbeszámoló szerint 2019-ben a Savencia Magyarországon 18,4 milliárd forintos árbevételt ért el, amiből több mint 5,2 milliárd származott exportpiacokról. A Zalaegerszegen, Veszprémben és Répcelakon akkor összesen 581 embert foglalkoztató társaság 916 milliós veszteséget könyvelt el 2019-ben.