Novozánszky Fanni, vagyis VV Fanni ügyében úgy döntött a bíró, hogy személyesen fogja végigjárni azt az útvonalat, amelyet a gyilkossággal vádolt férfi, B. László is megtett a rendőrségi bizonyítékok szerint. A bíróság útvonalterve most nyilvánosságra került, jó esély van arra, hogy a vádlott megtörik és beismerő vallomást tesz, vagy valamivel elárulja magát.
Kiderülhet az igazság
Négy év után végre kiderülhet a teljes igazság a VV Fanni halálával kapcsolatban. A Blikk megszerezte a bíróság pontos útvonaltervét, amely a lány bérelt lakásától indul és a Duna-parton ér végett. A bírónő, az ügyész és az ügyvédek most a saját szemükkel láthatják a helyszíneket, és a gyilkossággal vádolt, B. László reakciót, szavait és gesztusait az egyes megállóknál.
Fontos lesz a férfi viselkedése
A dunaújvárosi férfi viselkedése is érdekli a bíróságot. Érdekes lesz ennyi év után, belépnie abba a Danubius utcai házba, ahol Fannit utoljára élve látták. Azt, hogy felment a lányhoz a vádlott sem tagadja.
VV Fanni 2017-ben tűnt el
2017 novemberében tűnt el Novozánszki Fanni, azonban a hosszas keresés ellenére a holtteste a mai napig nem került elő. A gyilkossággal B. Lászlót vádolják, azonban ő csak a nő elrablását vallotta be. Ezt nehéz is lenne tagadnia, hiszen videó készült arról, hogy egy teremgarázsban az ölében az autója felé cipeli az eszméletlen nőt.
Mindent tagad
A gyanúsított a több éve húzódó eljárás alatt, soha nem tört meg, a börtönben és a tárgyalóteremben is váltig állította: nem ő ölte meg a lányt. Elmondása szerint ő lehozta az eszméletlen állapotban lévő Fannit a lakásból, ahol ott volt egyébként Fanni barátnője, Erika is, majd betette a kocsijába és átadta számára ismeretlen férfiaknak. Most az a kérdés, hogy a rendőségi nyomozás megállapításai eddig tagadó B. László megtörik-e a régi helyszíneken.
Felvétel készült róla
VV Fanni lakása után a teremgarázsban is mindent el kell mutogatnia, pontosan mikor és hol, mit tett a lánnyal. Ezen a részen nincs nagyon mit szépítenie, hiszen kamerafelvétel van róla, ahogy az eszméletlen vagy már halott Fannit hiányos öltözetben cipeli az autója felé.
Akaratlanul is elárulja magát
Fanni családjának jogi képviselője, Lichy József azt mondta a lapnak, hogy a bírósági környezetben könnyebben mond valótlan dolgokat a vádlott, de amikor visszakerül pont oda, ahol a bűncselekmény feltehetőleg megtörtént, akaratlanul is elárulja magát. „Reményeim szerint ez a helyszínbejárás még inkább alátámasztja, hogy a vádlott ölhette meg Fannit”- tette hozzá az ügyvéd.
Végigjárják a gyanúsított útvonalát
A bírósági konvoj a VV Fanni lakásától pontosan követi B. László 2017. november 20-i mozgását, amelyen nem lehet vitatkozni, hiszen a térfigyelő kamerák mindent rögzítettek. A Danubius utcából, a Rákos-patak közbeiktatásával a Váci útig mennek majd, érintve így azt a helyet is, ahol állítólag átadta Fannit a vádlott, a számára ismeretlen férfiaknak. Itt lesz vége az első napnak.
Második nap Siófokra is mennek
A második napon a helyszínbejárás során elmennek Siófokra végül pedig Szalkszentmártonba, ahol a rendőrség feltételezése szerint a Dunába dobta a holttestet a vádlott, B. László.
Nincs mindent elsöprő bizonyíték
A bíróságnak azért van nehéz dolga, mert VV Fanni holtteste a mai napig nem került elő, a vádlott pedig mindent tagad, az ellene szóló bizonyítékok pedig nem teljesen egyértelműek. Mivel nincs a bíróság birtokában mindent elsöprő bizonyíték, most megpróbálnak a helyszíneken olyan alapvető ellentmondásokra lelni B. László eddigi vallomásában, amely rávilágíthat az ügy megoldására.
Kiemelt kép: VV Fanni