Site icon Balaton Környéke

Térfigyelő kamerarendszer buktatta le a siófoki tolvajt

A balatoni tolvajt a siófoki kamerák kapták le, a felvételek alapján pedig könnyű dolga volt a rendőrségnek. A 30 éves elkövető egy táskát lopott el a Jókai parkban.

Ellopta a telepakolt táskát

A rendelkezésre álló adatok szerint egy akkor még ismeretlen tolvaj június 10-én, reggel Siófokon ellopott egy táskát a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hívták a rendőröket

A bejelentést követően a rendőrség azonnal vizsgálódni kezdett, az egyenruhások pedig  térfigyelő-kamerarendszer segítségével azonosították a tolvajt. Az elkövetőt végül  nem sokkal később Zamárdiban fogták el.

Lopás miatt felelhet

Ezután K. László 30 éves ceglédi lakost előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás miatt gyanúsítottként kihallgatták a férfit.

Kamerákkal szűrik ki a bűnözőket Siófokon

Mint korábban írtunk róla, arcfelismerő kamerarendszerrel szűrnék ki a bűnözőket a tömegből Siófokon. A balatoni városban kamerák fogják őrizni a strandolók biztonságát, az arcfelismerő berendezéssel pedig nem menekülhetnek el a tolvajok.

39 új kamerát szereztek be

„39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamera felszerelésével immár egy országosan is egyedülálló rendszer alapjait tettük le” – írta Facebook-bejegyzésében Lengyel Róbert Siófok polgármestere.

Sokan látogatják a Siófoki Nagystrandot

A Balaton egyik legpörgősebb, leglátogatottabb strandján, a Petőfi sétányon, illetve a Siófoki Nagystrandon mindig sokan vannak, és a nagy tömegben könnyen kámforrá tudnak válni a bűnözők. Az arcfelismerő technikával bíró kamerák pont ezen fognak segíteni, hogy az elkövetőket még a legnagyobb forgatag közepette is fel lehessen ismerni.

Jóval kevesebb a bűnözés

A polgármester szerint Siófokon egyébként az elmúlt 8-10 évben 90 százalékkal csökkent a bűnözés, és a kamerák ezen az értéken csak még többet fognak javítani. Lengyel Róbert kifejtette, hogy a városban megújították a már korábban kiépített térfigyelő kamerarendszer infrastruktúráját és eszközparkját is.

Így működik a gyakorlatban

A siófoki városvezető arra is kitért, hogyan működnek ezek a csúcsminőségű kamerák: “ha az operátor személyzet kiszúr egy zsebtolvajlást, vagy akár verekedést, az ott rögzített arcot a rendszer kamerái a tömegben keresik, felismerik, ezzel az elfogást a biztonsági személyzet, illetve a rendőrség számára nagyon gyorsan lehetővé teszik” – írta a posztjában.

Nagy segítség a rendőröknek

Az új kamerarendszer nemcsak a strandolók biztonságérzetét fogja növelni, hanem a rendőrség válláról is leveszi a terhet, hiszen az arcfelismerő technika alkalmazásával az egyenruhások jóval gyorsabban tudják majd azonosítani a bűnözőket a balatoni városban. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráéció – Forrás: Police.hu

Exit mobile version