Site icon Balaton Környéke

Szánkózni indultak Eplénybe, egy gyermek meghalt a balesetben, a sofőr apára felfüggesztett börtönt kér az ügyészség

Egy gyermek volt az áldozata annak a közúti balesetnek, amely miatt a balesetet okozó apa ellen emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.

Télen történt

A vádirat szerint 2021. január 16-án a reggeli órákban Ajka-Bakonygyepes belterületén a 8-as úton Eplénybe tartott egy gépkocsi.

Három gyerek a kocsiban

Az autót egy 56 éves férfi vezette, akivel 19, 17 és 7 éves gyermekei utaztak, mert Eplénybe szerettek volna menni szánkózni. A járműben utazók közül egyedül a 7 éves kisfiú nem volt biztonsági övvel az üléséhez rögzítve.

Nem figyelt a táblára

A 8-as számú főút kereszteződéséhez érve a férfi egyenesen kívánt továbbhaladni Magyarpolány irányába, azonban figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát, és körültekintés, lassítás, illetve megállás nélkül hajtott be a kereszteződésbe.

Teherautó érkezett

Ekkor érkezett ehhez az útszakaszhoz a védett főúton Veszprém irányából egy szabályosan közlekedő, vontatóból és félpótkocsiból álló jármű, amely már nem tudta elkerülni az elé behajtó személygépkocsival az ütközést.

Kizuhant az autóból

A be nem kötött 7 éves gyermek az ütközés erejétől kirepült a személygépkocsiból. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét veszítette.

A másik két gyerek is megsérült

A baleset következtében a férfi másik két gyermeke is súlyos sérüléseket szenvedett. A Balatonkörnyéke.hu legérdekesebb híreit ide kattintva éred el.

Felfüggesztett börtön

Az ügyészség vádiratában a férfival szemben, aki egyébként nem sérült meg, próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására és a közúti járművezetéstől történő eltiltásra tett indítványt az elbírálásra jogosult Ajkai Járásbíróság felé.

Az egy borzalmas hét volt Veszprém megyében

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version