Egy 9. osztályos gimnazista ugrott ki hétfőn a füredi gimnázium második emeletéről. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a fiút mentők vitték kórházba.

Matematika óra volt

Fenyvesi Zoltán, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója a Veol.hu-nak azt mondta, hogy: „hétfőn 11 óra 30 perc körül matematikaórán a pedagógus – háttal a diákoknak – éppen a táblára írt, amikor a tanuló kinyitotta az ablakot, és kiugrott a második emeletről.”   A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Nem tudtak mit tenni

„Az eset annyira gyorsan történt, hogy a körülötte ülő diákok sem tudtak tenni semmit – tette hozzá az igazgató. Fenyvesi Zoltán az iskola pszichológusával és a tankerület szakmai vezetőhelyettesével azonnal a helyszínre ment és tájékozódott az esetről .

Több gimnazista is látta az életveszélyesen megsérült diákot

Az udvaron testnevelésóra folyt, és a pedagógusok, diákok is a fiatalemberhez siettek, segítettek neki, majd az iskola vezetősége értesítette a mentőket és a rendőrséget. A fiatal állapotát stabilizálták a mentők, majd a súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett diákot mentőhelikopterrel egy budapesti kórházba szállították – mondta az igazgató.

Fel fog épülni a fiatal fiú

– Az iskola pszichológusa minden segítséget megad a tanulóknak és a pedagógusoknak egyaránt. Mindenki bízik abban, hogy a diák mihamarabb felépül – hangsúlyozta Fenyvesi Zoltán igazgató, aki azt is elmondta a lapnak, hogy a szülők arról tájékoztatták az intézmény vezetését, hogy a fiúk fel fog épülni. Ezt az Országos Baleseti Intézet főorvosa mondta nekik.

 A polgármester is hallott az esetről

Bóka István, Balatonfüred polgármestere a Facebook-on egy bejegyzést írt a történtekről: „Megrendülten értesültem, hogy ma délelőtt a Lóczy Gimnáziumban baleset történt.  Mielőbbi felépülést kívánok a sérültnek, az iskola közösségének pedig lelki megnyugvást! „

Októberben Újbudán ugrott ki valaki

Mint ahogy azt mi is megírtuk, kiugrott egy férfi a 11. kerületi Bártfai utca egyik tízemeletes panelházából. Az október negyedikén történt esetnek egy fültanúja is volt: az egyik éppen munkából hazaérkező lakó puffanást hallott, majd azt látta, hogy egy férfi fekszik mozdulatlanul az úttesten.

Kaposváron egy 36 éves férfi akart véget vetni az életének

Szintén októberben a kaposvári Szondy utcában ugrott ki egy férfi az emeletről. A baleset sérültjét súlyos állapotban találták, nyílt lábszártöréssel feküdt, de eszméleténél volt. Úgy tudjuk, hogy a 36 éves férfi pszichiátriai kezelés alatt állt, és öngyilkossági szándékkal vetette ki magát a harmadik emeletről, de túlélte a zuhanást, bár arról nincsenek információk, hogy mi történt vele a kórházba szállítását követően. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit és az aktuális viharjelzést ide kattintva éred el.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!  

Kiemelt kép: Ebben a gimnáziumban történt az eset/Google Street View