Site icon Balaton Környéke

Horgászok, figyelem: újra lehet a csónakokból pecázni a Balatonon

Fotó: balatonihal.hu

Jó hírt jelentettek be a Balatonnál, ugyanis négy partszakasz kivételével feloldották a csónakról történő horgászás áprilisi tilalmát. Ennek értelmében a megengedett helyeken 6 és 19 óra között lehet csónakból horgászni.

Bejelentették az enyhítést

Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) horgászati ágazatvezetője csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a horgászok számára kedvező enyhítéssel az a céljuk, hogy a járvány idején még kevesebbet érintkezzenek egymással a halvadászok. A csónakból való horgászást szinte az egész Balatonon engedélyezték, azonban néhány településen, mint például Tihanyban elmaradt ez az enyhítés – írja az Agroinform.

A félszigeten nem érvényes az enyhítés

Így lehet horgászni

Nagy Gábor azt is elmondta, hogy csónakból lehet horgászni a Balaton északi partján a parttól 50 méteres sávban, míg a déli parton  300 méteres sávban. Hozzátette, az enyhítés vonatkozik a vízi sporteszközökre és a parti bejáróval nem rendelkező stégekre is. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezeken a helyeken marad a szabályozás

Négy hely azonban kimaradt az enyhítésből: nem lehet a csónakból horgászni a Tihanyi-félsziget partvonalán, de Balatonföldvárnál, a hajókikötő nyugati mólójától a balatonszárszói Irmák nyaraló strandjáig sem lehet a vízen pecázni. Továbbá marad a tilalom Fonyódon, a nyugati mólótól a fonyód-bélatelepi vízkivételi műig, valamint Balatonberénynél, a Napfény sétány keleti végétől a fenékpusztai madárgyűrűző állomásig.

Időhöz kötik

A halgazdálkodási társaság ágazatvezetője arról is beszélt, hogy a csónakos horgászat időhöz kötött, vagyis csak 6 és 19 óra között engedélyezett. Ezek az időpontok a kikötőből való indulást és a beérkezést jelentik.

Van már viharjelzés is

Mint írtuk, a Balatonon működésbe léptek a viharjelző fények, amelyek minden évben április 1-től október 31-ig működnek. Ezek a viharjelzőpontok villogó fényekkel jelzik, ha erős szél vagy vihar kerekedne a térségben.

Erre kell figyelni

A viharjelzők egyszerűen működnek, ha nincs vihar, akkor nem égnek a lámpák. Elsőfokú viharjelzés esetén a fények percenként 45 sárga villanással jelzik, hogy közeleg a vihar. Ilyen esetben csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. 

Így jeleznek másodfokú riasztás esetén

Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző lámpái percenként 90-szer villannak fel. Ilyenkor még a vízbe is tilos bemenni.

Biztonságot nyújt

A viharjelzés azért is egy nagyon jó berendezés, mert biztonságot ad a tónál lévőknek és családjaiknak, akik az eszköz segítségével pontosan tudják, mikor mehetnek be a tóba és mikor nem. A Balatonon egyébként korszerű, modern LED technológiát alkalmaznak a hatékony jelzés érdekében. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: balatonihal.hu

Exit mobile version