Site icon Balaton Környéke

Hátrahagyta kisfiát, majd 7 hónapos terhesen eltűnt egy 20 éves édesanya a Balaton déli partjánál

Hosszú napok óta kétségbeesetten keresi édesanyja a fiatal lányát, aki feltehetően rossz társaságba keveredett, és várandósságának a 7. hónapjában megszökött otthonról. Kisfiára most a nagymama vigyáz.

Négy napja nincs meg

A Somogy megyében élő 20 éves Renáta nem először tűnt el otthonról, azonban a legutóbbi eltűnése óta már négy napja nem adott életjelet magáról. Családja nagy erőkkel indult a keresésére, aggódó édesanyja pedig egy kereső posztot tett közzé – írja a Ripost.

Bárhol lehet a Balatonnál

Terhesen tűnt el

„Most már nem egyedül van” – írta a nő édesanyja, aki a posztjában ezzel arra utalt, hogy Renáta 7 hónapos terhesen tűnt el. Hogy mi lehet a fiatal nővel, azt egyelőre senki sem tudja, de a poszt alatti kommentekből több mindenre is fény derült. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Máskor is volt, hogy eltűnt

Az édesanya bejegyzése alatti hozzászólások szerint a nő már korábban is volt, hogy rövidebb időkre elment otthonról, de ezek után mindig hazatért. Az is kiderült, hogy Renáta már a második gyermekét várja, a kisfiát hátrahagyta a nagymamánál.

Ezt mondta a közeli barátja

A hozzászólások közt ott volt az eltűnt nő egy közeli barátja is, aki azt írta Renáta édesanyjának, hogy: „Akárhogy is fáj, adja rá a kabátot a lányára, ha valóban szereti”.

Lehet, túl nagy volt a felelősség

„Itt nem rólam van szó, van egy gyönyörű kisfia, neki szülői kötelezettsége is van. És úton a következő” – válaszolt a kommentre a lányát kereső nő. Renáta barátai ugyanakkor úgy vélik, hogy a fiatal anyukának szabadságra lenne szüksége, ezért tűnt el otthonról.

Van, aki a szabadságot választaná

„Mivel szabadságom van, így van szabad akaratom is, nem kell, hogy lekössem az életem a gyerekemmel, mert a gyereknevelés ráér” – oktatta ki egy másik ismerős a nagymamát.

Ez is érdekelhet

Rossz társaságba keveredhetett

A hozzászólásokból az is látszik, hogy Renáta feltehetően rossz társaságba keveredett. „Már nem az első eset. Nagykanizsán a kocsmáknál és a buszmegállóban kellene keresni” – írta egy másik ismerős. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay

Exit mobile version