Mintegy húsz vasúti fejlesztés előkészítéséhez biztosít több mint 32 milliárd forintot a kormány

A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban kötöttpályás beruházásokra várhatóan rendelkezésre álló forrásmennyiség sikeres lekötése érdekében húsz vasúti fejlesztés előkészítésének, tervezésének támogatásáról született döntés – számolt be az MTI.

Az összesen 32 milliárd forintos ráfordítás a hazai közösségi közlekedés gerincét adó vasút infrastruktúrájának, szolgáltatásainak korszerűsítése, versenyképességének növelése mellett a magyar gazdaság élénkítéséhez is hozzájárul – közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A kormánydöntésnek köszönhetően egyebek mellett megkezdődhet a Nyugati pályaudvar vágányhálózata és bevezető szakaszai rekonstrukciójának, a lajosmizsei és váci vonalak elővárosi célú fejlesztésének előkészítése.

A Kis-Gellért hegyi alagút átépítése után a jövőben a Déli pályaudvarról emeletes motorvonatok közlekedhetnek majd Székesfehérvár és Tatabánya-Győr, a nyári idegenforgalmi főszezonban pedig a Balaton felé is.

A forrás odaítélésével elkészülhetnek a Hatvan-Füzesabony vonal és a kapcsolódó ráhordó vonalak fejlesztésének, a Békéscsaba-Lőkösháza és a Debrecen-Nyíregyháza szakaszok korszerűsítésének tervei.

A Szeged-Makó vasúti elővárosi közlekedés vonzerejét a megújuló vasúti pálya mellett vegyesforgalmú Tisza-híd megépítése növelheti.

A várakozások szerint a következő években az eddigieknél jelentősen nagyobb forrásmennyiség lesz elérhető uniós társfinanszírozással a kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztésére. Az előzetesen becsült nagyságrendek alapján Magyarország számára összesen akár 2000 milliárd forint is rendelkezésre állhat vasúti beruházásokra – mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár

Arról is beszél a politikus, hogy e hatalmas keretösszeg közel felét kitevő forrásigényű kivitelezési munkák megkezdését alapozhatják meg lehetőség szerint már 2022 elejére.

Kiemelt kép: vasút – Forrás: Balatonkörnyéke.hu