Site icon Balaton Környéke

Elszabadult egy kos és megölt két embert az északi-parton: vádat emeltek a gyilkos állat gazdája ellen

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség azzal az állatgazdával szemben, akinek az elszabadult jószága a kóborlása során több emberre is rátámadt, ezek során pedig súlyos sérüléseket okozott nekik. Az elkószált kos a támadásai során két embert úgy megsebesített a Balaton északi-partján, hogy mindketten belehaltak a sérüléseikbe.

Őstermelőé volt a kos

A vádirat szerint a 39 éves őstermelő tavaly nyáron a Balaton északi-partjától nem messze fekvő, Szentgál közelében lévő, egyhektáros, körbekerített legelőn 19 juhot, három borjút és egy magyar merinó fajtájú kost tartott. A férfi rendszerint a karámon belül tartotta az állatokat, azonban előfordult, hogy a karám kapuját nyitva hagyta, és az állatokat kiengedte legelni. Az állatok gyakran a környékbeli erdős területen kószáltak. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elkóboroltak az állatok

Néhány nappal augusztus 24-e előtt a karám ajtajának nyitva hagyása miatt a 19 juh és a merinó kos elkóborolt, majd a kos augusztus 24-én egy az erdőben tűzifát gyűjtő férfira támadt, aki egy közeli udvarba menekült előle. A kos azonban nem hagyott fel a támadásokkal, és másnap reggel egy másik emberre is rátámadt, azonban az illető megdobta egy kővel az állatot, így a felbőszült kos elmenekült.

Beszélt a gazdával

Miután a kos rátámadott a másik férfira, az találkozott és beszélt délután az állat gazdájával, és beszámolt neki az esetről. A férfi felelevenítette a kostámadást a gazdának, ám az őstermelő semmit sem tett az elkóborolt állatainak befogása érdekében.

Újra támadt a kos

Augusztus 26-án, délelőtt egy férfi és egy nő egymástól pár száz méterre, de külön-külön gombát szedtek a Szentgál körüli erdőben. A felbőszült kos előbb az egyiküket öklelte fel, majd rátámadt a másikukra is. Az áldozatok próbáltak menekülni, de az elszenvedett, kínzó lábsérüléseik miatt nem tudtak tovább futni, a földre kerültek, és az állat testszerte öklelte őket.

Nem élték túl

A sebesült férfi hozzátartozói még aznap, késő délután találtak rá az áldozatokra, akik közül a nő már belehalt a sérüléseibe. A férfit azonnal kórházba szállították, de az orvosi segítségnyújtás ellenére ő is belehalt a súlyos sérüléseibe.

Szentgálon támadt a kos

Felelőtlen volt a gazda

Az ügyészség szerint az állattartás szabályai szerint az állattartó köteles gondoskodni az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról és a szökés megakadályozásáról. A foglalkozási szabályok megszegésével a férfi lehetőséget adott arra, hogy az elkóborolt kos mások testi épségét veszélyeztesse, melynek következtében ketten életüket is vesztették.

Ez is érdekelhet

Fogházba kerülhet az állattartó

Az ügyészség a vádiratában indítványozta, hogy a 39 éves őstermelővel szemben szabjanak ki fogházbüntetést. Ezenkívül a vádhatóság a szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és tenyésztő foglalkozás gyakorlásától határozott időre el is tiltaná a gazdát. A BalatonKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: Ügyészség

Exit mobile version